Baji Balázs: Túl nagy árat igényelne, hogy folytassam a pályafutásomat

2021. szeptember 29. 12:27 | behir.hu

Túl nagy árat igényelne, hogy folytassam a pályafutásomat - mondta Baji Balázs, aki kedden jelentette be, hogy befejezi élsportolói pályafutását.

A 110 m gát (13.15 másodperc) és a 60 m gát (7.53 mp) országos csúcstartója az M4 Sport Sporthíradóban szerdán azt is hozzátette, nincsen hiányérzete karrierjével kapcsolatban és elárulta, hogy a 2023-as hazai rendezésű atlétikai világbajnokság szakmai bizottságának lesz a tagja.

A szabadtéren Európa-bajnoki ezüstérmes és világbajnoki bronzérmes gátfutó szavai szerint a búcsú "egy hosszú folyamatnak a végeredménye", ami gyakorlatilag a 2019-es sérülésével kezdődött.

"Nyilván eleinte próbáltam minden erőmmel küzdeni ellene, és megmaradni a pályán, felállni ebből a pofonból, úgy gondolom ez sikerült, szerencsére" - fogalmazott.

Baji Balázs 2019-ben edzésen súlyosan megsérült, ezután pedig a térdét és a combját is műteni kellett, végül egyéves pihenőre kényszerült. A következő évben visszatért, de nem sikerült kijutnia a 2021-re halasztott tokiói olimpiára. Az atléta azt is elmondta, hogy szeretett volna még versenyzőként részt venni a budapesti világbajnokságon, de úgy érezte, elérkezett az a pillanat, amikor még emelt fővel tudja befejezni a sportot.

"Be kellett lássam, hogy elérkeztem a képességeim és a határaim végéhez. Túl nagy árat igényelne, hogy folytassam a pályafutásomat, és valóban sikerüljön eljutnom olyan szintre, amit szeretnék képviselni" - mondta a 32 éves sportoló.

Jelezte, a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) még tárgyalnak arról, hogy mi lesz a feladata a vb szakmai bizottságának tagjaként. A 13-szoros magyar bajnok gátfutó úgy gondolja, hogy a kommunikációs feladatokban és a vb képviseletében tudna eredményesen tevékenykedni.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL