Az emberek túlnyomó többsége biztonságban érzi magát településén

2018. október 29. 17:11 | behir.hu

A Belügyminisztérium megrendelésére a Századég Alapítvány végzett reprezentatív közvélemény-kutatást a felnőttek körében a rendvédelemről és a közbiztonságról – mondta Garamvölgyi László dandártábornok, a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsának kommunikációs igazgatója az MTI-nek hétfőn.

Arra a kérdésre, hogy a válaszadó mennyire érzi magát biztonságban saját településén, a meginterjúvoltak 42 százaléka válaszolta azt, hogy teljes mértékben, 50 százalék pedig azt, hogy inkább érzi magát biztonságban, mint nem, tehát a válaszadók 92 százaléka inkább biztonságban érzi magát településén - ismertette a felmérés eredményét. 

Mint mondta, a válaszadók a közvetlen lakókörnyezet biztonságát még pozitívabban értékelték, mert a kutatás szerint a megkérdezettek 56,3 százaléka érzi magát teljes biztonságban, további 38,5 százalék pedig inkább igen, mint nem. 

Az otthonuk biztonságát még ennél is jobbnak minősítették a megkérdezettek: teljes mértékben elégedett otthona biztonságával a válaszadók 67,5 százaléka, további 29,4 százalék pedig inkább érzi magát biztonságban otthonában, mint nem. 

Garamvölgyi László hozzátette: az ország közbiztonságával kapcsolatos kérdést 1-5 közötti skálán lehetett osztályozni a kutatásban. A megkérdezett felnőtt lakosság 42,4 százaléka jó osztályzatot adott, 3,8 pedig kiválót az ország közbiztonságára. Közepesre a megkérdezettek 46 százaléka értékelte a közbiztonságot.

Megjegyezte: a Magyar Rendőrség munkáját a válaszadók 50,9 százaléka értékelte jónak, 10,1 százalékuk pedig kiválónak, és mindössze 30,5 gondolta közepesnek. 

A kedvező minősítés Garamvölgyi László szerint annak is köszönhető, hogy a kormány által öt éve elfogadott Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia, illetve az abban foglaltak konzekvens végrehajtása elérte az elsődleges, prevenciós kriminálpolitikai célt. 

A hatékony és eredményes bűnmegelőzés szolgálja a bűnalkalmak csökkentését, megelőzi az áldozattá, illetve elkövetővé válást, a bűnismétlést, valamint csökkenti a bűncselekmények abszolút számát. Az elmúlt időben az állampolgárok bűnmegelőzési kultúrája rendkívüli módon fejlődött, az emberek lassan megtanulnak globálisan gondolkodni és lokálisan cselekedni - tette hozzá. 

Mint mondta, elvitathatatlan a bűnmegelőzés közösségteremtő társadalomlélektani szerepe, és beigazolódni látszik, hogy az állampolgárok képesek és tettre készek közvetlen biztonságuk érdekében.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL