Átadták az EFI irodát az Orosházi Kórházban

2019. január 25. 16:51 | behir.hu

Az Orosházi Kórház legújabb egységében, az Egészségfejlesztési Irodában nyolc szakember dolgozik azon, hogy az orosházi járásban élő 50 ezer ember egészségesebb legyen.

Az elmúlt hónapokban már komoly szakmai munka folyt az EFI-ben, azonban január 24-én a munkatársak elfoglalhatták végleges irodáikat is a kórház aulájából nyíló folyosón. Ebből az alkalomból meghívták az orosházi járás érintett intézményvezetőit, egészségügyi szakembereit és a közreműködő partnereket, és bemutatták tevékenységüket.

Tóth Zoltánné orosházi önkormányzati képviselő szerint minden olyan kezdeményezést támogatni kell, ami segít a helyiek egészségének megőrzésében. Bízik benne, hogy az EFI iroda ilyen lesz. Közhely, de nem lehet eleget hangsúlyozni, mekkora kincs az egészség. Rendkívül fontos feladatra vállalkoztak az iroda munkatársai, de mint azt Tóth Zoltánné elmondta: tudja, hogy hogy a felkészült és tettre kész szakemberek majd emlékeztetnek bennünket arra, hogy a mindennapos rohanásban álljunk meg, és igenis szánjunk időt önmagunkra, testi és lelki egészségünkre – fogalmazott a képviselő.

Az Orosházi Kórház főigazgatója előadásában bemutatta az Egészséges Orosházi Járásért pályázatot, ami közel 90 millió forintból valósult meg. Az iroda szakemberei a járás 8 településén dolgoznak, közel 50 ezer embert érhetnek el programjaikkal, szűréseikkel – ismertette dr. Duray Gergő. Mint mondta: Az EFI az Orosházi Kórház szervezeti egységeként működik, ami hatékonyabb munkavégzést biztosít, így hozzájárul az itt élők egészségének megőrzéséhez, javításához. Előadásában elhangzott, térségünkben sok mutatóban az országos átlagnál is rosszabb az itt élők egészségi állapota, így az EFI megelőzésre helyezett egészség-felvilágosító programjai és különböző szűrései fontos szerepet töltenek majd be a helyzet javításában.

Az orosházi Egészségfejlesztési Iroda vezetője, Kubas Eleonóra kiemelte, nem csak a térségben élő betegeket, hanem a kórházi dolgozókat is várják eseményeikre. Az iroda vezető úgy fogalmazott: Összetett és sokrétű a feladatuk. Ennek egyik része a munkahelyi egészségfejlesztés. Kijárnak a cégekhez, ahol szűréseket, állapot felméréseket végeznek, előadásokat tartanak és mozgás programokat szerveznek. Emellett az iskolákat is látogatják, ahol prevenciós előadásokat tartanak dietetikus és pszichológus kollégákkal, de lelki egészség tréninget is terveznek a középfokú iskolákba. A gimnazista diákokat egyéni tanácsadásra is várja dietetikus és mentálhigiénés szakemberük. Nagy hangsúlyt fektetnek az életmódváltó programra, ahol az állapotfelmérés után előadásokra, relaxációra, táplálkozási tanácsadásra, mentálhigiénés csoportfoglalkozásra és mozgásformák bemutatására várják az érdeklődőket – ismertette az iroda vezetője.

Az EFI mindezek mellett többféle klubfoglalkozást is indít februártól. Lesz szív- és érrendszeri, valamint cukorbeteg klub, ahol dietetikai tanácsadást és interaktív előadásokat tartanak. A fiatalokra gondolva az orosházi Diáktanyán szintén februárban indul a Kamasz-szervíz, aminek első előadásának témája, a TrenDiéták lesz.

 

Forrás: Orosházi Kórház

További programok »

FEL