Arany János és Jókai Mór levelezésének egyes darabjai láthatók Gyulán

2017. november 7. 19:14 | behir.hu

A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ az Arany János emlékév kapcsán unikális, kulturális-irodalmi gyöngyszemmel kedveskedik a nagyközönségnek. A földszinti galériában november 8-a és 15-e között látható kiállítás révén Arany János és Jókai Mór levelezésébe nyerhetünk betekintést.

A tárlat a balatonfüredi önkormányzatnak köszönhetően érkezik Gyulára. A részleteket Simon Erzsébet művelődésszervező ismertette. Mint fogalmazott, az eredeti dokumentumokat hűen utánzó, minden apró részletben megegyező másolatokról van szó, melyeket a Petőfi Irodalmi Múzeum szakértő munkatársai készítettek.

Balatonfüred és Gyula jó kapcsolatokat, kulturális partnervárosi viszonyt ápolnak, ennek eredményeként érkezik ez az anyag a történelmi fürdővárosba – közölte a Balaton parti város helyhatóságának művelődésszervező munkatársa, kiemelve: olyan városokat kerestek, melyek valamilyen módon kapcsolódnak irodalmi nagyságainkhoz. A tárlat Komáromban volt látható, majd Gyula után Kecskemét és Győr következik.

Arany János kétszáz éve született Nagyszalontán – ez ugyebár közismert tény, a levelezésből azonban eddig sokak számára rejtett információk is elérhetővé válnak.

Tételesen, négy tablóról és 14 replikáról van szó, melyek kevéssé ismert irodalom-történeti részleteket tárnak a nagyközönség elé. Arany János élete kétharmad részét vidéken töltötte, utóbb nem is szülővárosában, így rokonaival, s főleg barátaival – akik számára az irodalmi életet jelentették – csak levelezés útján tarthatott kapcsolatot.

Amikor viszont pesti lakos lett, mint szerkesztőnek kellett vidéki barátaival, munkatársaival leveleznie. Jókai Mór levelezői alkata, beállítottsága Aranyétól alapvetően tért el.

Erről Révay Mór János, Jókai levelezésének első sajtó alá rendezője emlékirataiban így számolt be: „Felhívással fordultunk – írja – a sajtó utján mindazokhoz, akiknek Jókai valamely levele birtokukban van, kértük, hogy bocsássák azt rendelkezésünkre a »Levelezés« címü kötetben való közlés céljából, mert hiszen, nyilvánvaló, hogy Jókai minden sora megérdemli, hogy a nemzetnek közös kincse legyen.

Be is érkeztek mindenfelől egyes, Jókai kezétől való levelek, de ezek nagyobbrészt magántermészetű közlések, köszönő-levelek, meghívás elöli kitérések, gyűlésekről való lemondások voltak. Jókai nem volt levelező ember. Irodalmi barátaival egy helyben, egy városban lakott, nem volt rá szüksége, hogy velük levél útján érintkezzék.”

 

Érdemes elmerülni a részletekben

 

Érdemes jó alaposan átböngészni nem csupán a levelezést, hanem a kvázi szamárvezetőként szolgáló tablókat is, hiszen igen érdekes részleteket tartalmaznak: Arany szinte pályakezdése óta szemmel tartotta Jókait és tanítványai számára Nagykőrösön tartott előadásaiban már akkor szép jövőt jósol neki, mikor Toldy Ferenc iskolai irodalomtörténete még meg sem jelent.

Először, mint olvasó figyelt fel Jókaira, azonban az Életképekben megjelent vadromantikus Bűntárs nem nagyon tetszett neki: „Én nem hiszem, hogy a költészet czélja a hajmeresztés” – írta Szilágyi Istvánnak 1847. január 31-én. Jókai és Arany Petőfi révén került levélbeli, majd munkatársi kapcsolatba.

Jókai Petőfi biztatására s vele egy levélben hívta Arany Jánost, legyen az Életképek munkatársa. Arany beleegyező válaszát nyomban továbbították Petőfinek, aki kísérő levelében örömmel írta, hogy: „ő a mienk”. Aranyt azonban ígérete 1847-re Vahot Imre Pesti Divatlapjához kötötte, így csak 1848-tól lehetett Jókai, illetve az Életképek munkatársa.

Bár Jókai és Petőfi neve 1848 végéig együtt szerepelt az Életképek címlapján, 1848 nyarán barátságuk megszakadt. Petőfi ellenezte Jókai házasságát, akinek viszont rosszul esett Petőfi heves beavatkozása legbelsőbb ügyébe. Jókai és Petőfi párharcát Arany János is figyelemmel kísérte, de bízott benne, hogy végleg nem szakítanak…

További érdekességek tehát a november 8-án nyíló tárlatban Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti galériájában. A kiállítás térítésmentesen tekinthető meg.

Forrás: gyulakult.hu

További programok »

FEL