Annyira berúgott szilveszterkor, hogy a rajta segítő ápolót is bántani akarta

2020. augusztus 12. 17:33 | behir.hu

Rendőri kísérettel vittek kórházba egy ittassága miatt rosszul lett férfit Békés megyében. A férfi a kórházban többször a rajta segítő ápoló felé ütött, rúgott és megöléssel fenyegette őt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy békési férfit. A 27 éves fiatalembert 2019. december 31-én 23 óra körül vitték a békéscsabai kórházba a mentők, mert családjával italozott és rosszul lett – számolt be honlapján az esetről a rendőrség. Erőszakosan viselkedett, kiabált, a mentők rendőri segítséggel jutottak el vele a kórházba, ahol néhány percre megnyugodott, majd rátámadt egy ápolóra. Amikor az ápoló a lábát akarta megigazítani, a férfi megpróbálta megrúgni, ököllel megütni és közben azzal fenyegette, hogy megöli. Az ápoló a lélekjelenlétének köszönhetően ki tudott térni az ütések és a rúgások elől, így nem sérült meg és meg tudta fékezni a megbotránkoztató módon viselkedő, a betegeket és az egészségügyi dolgozókat is megfélemlítő erőszakos férfit. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt elrendelt nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait 2020. augusztus 11-én továbbította az ügyészségre.
 
 
 

További programok »

FEL