Anno 1920 - Békéscsaba és a világ 1920. augusztus elején

Az első magyar jogásznő – Szanathy Aniella

Sok olyan hír jelent meg a Körösvidékben 100 évvel ezelőtt, ami már a mai kor emberének teljesen természetesnek tűnik, azonban 1920-ban nem volt az, sőt olyan érdekesnek számított, hogy cikket is közöltek róla (annak ellenére, hogy nem volt csabai vonatkozása). A nők helyzete teljesen más volt akkor, mint napjainkban, az élet sok területén ekkor kezdtek „megjelenni”. A korszakban Dr. Remenár Elek csabai kórházigazgatóról jegyezték fel, hogy ő volt az első, aki női sebészt alkalmazott Békéscsabán: dr. Koppányi Idát. A csabai lányok 1913-tól már nemcsak magántanulók lehettek a helyi gimnáziumban, hanem oda is járhattak, de csak a tanárral együtt léphettek be a tanterembe és a szünetben külön tartózkodási helyük volt. Jelen sorok írója mindig azon gondolkodott, hogy őket féltették-e, vagy a fiúkat?

A Körösvidék cikke Szanathy Anielláról szól (akad-e csabai, ki ezt a nevet már hallotta?), aki azzal a büszkélkedhetett, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter (Haller István) kivételes engedélyével a Pozsonyban megkezdett jogi tanulmányait a pesti egyetemen fejezheti be.

Ezt a kivételt Pozsony cseh megszállása idején kifejtett tevékenyégéért kaphatta meg. Doktorálás után a pécsi egyetemen dolgozott és az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesület pécsi fiókjának alapító elnöke volt.

Helyi híres ember – Gyóni Géza

A Gyónon született Áchim Géza (a Gyóni nevet szülőhelye után vette fel) 1900-ban került Békéscsabára és a helyi Evangélikus Gimnáziumban fejezte be középiskolai tanulmányait. Költőként, újságíróként próbált megélni, de az első világháború kirobbanásakor a bevonulást ő sem kerülhette el. Hamar rádöbbent arra, hogy miről is szól a háború, ezt írja meg a leghíresebb versében, a Csak egy éjszakára … címűben is. A keleti fronton 1915-ben orosz fogságba került és a krasznojarszki fogolytáborban őrizték, ahol a 33. születésnapján, 1917. június 25-én halt meg.

Gyóni Gézával a Körösvidék is foglakozott, 1920. augusztus 3-i cikkében, melyben így írnak róla: „Mi csabaiak különös szeretettel érdeklődünk iránta, különös fájdalommal gyászoltuk meg, hiszen ifjú lelke itt bontogatta merész röptű szárnyait a nagytemplom tövében.”. Az írás a hadifogolytársak beszámolói alapján mutatja be a kegyetlen fogság mindennapjait. Gyóni lett a magyar foglyok „lelke”, versei a „szivekbe markoltak s a kesergő magyarok vele szálltak haza a magyar rónára, a távoli hazába.”. Halálával nagyon sokat vesztettek a foglyok, „vigasztalásuk, hitük, reményük szállt alá a szibériai fagyos sirba”. Temetése körülményei is jelezték, hogy nem akárkit veszítettek el a magyar rabok: „a költő szibériai temetése kivételes pompával ment végbe: koporsójára nemzetiszínű leplet borítottak, koszorút sztyeppi virágból fontak. Gyászbeszédet egy ugyancsak hadifogoly országgyűlési képviselő mondott a felsorakozott teljes magyar tiszti és legénységi tábor előtt, százhúsz tagú szimfonikus fogolyzenekar kísérte a halottat Beethoven gyászindulójával”.

Emlékét méltóképpen megőrizték a fogolytábor lakói: összegyűlve olvasgatták verseit, Gyóni esteket szerveztek, kéziratait „ereklyeként” őrizték és márvány síremléket akartak állítani tiszteletére. Ez utóbbbi sajnos nem sikerült, mert a sírra összegyűjtött pénz „az u. n. Kolcsák rubelben volt. Mikor aztán a Kolcsak uralom megbukott, értéktelenné vált a véres verejtékkel gyűjtögetett emlékalap is.”, így csak egy egyszerű fakereszt jelölte Gyóni Géza sírját. 2015-ben a Magyar Nemzetben jelent meg a szenzációs hír, hogy „megtalálták első világháború legnevesebb magyar katonaköltőjének, a tragikus sors Gyóni Gézának a sírját a szibériai Krasznojarszk köztemetőjében”. Azonban a cikkben a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya is nyilatkozott és véleményük szerint a sírt ma már a rátemetések miatt lehetetlen megtalálni.

Helyi hírek – fahiány

Magyarország erővel borított területei 7,3 millió hektáron terültek el, ez 85%-kal csökkent a Trianoni béke következtében, hiszen ezen területek nagyrészét (Felvidék, Erdély) elcsatolták. Mindez hatalmas faanyaghiányhoz vezetett, főleg az erdővel kevésbé borított alföldi területeken, így Csabán is. A helyi Körösvidék több cikkben foglalkozott a kialakult helyzettel, hol a kecskeméti, orosházi, szegedi és makói állapotokat dicsérve, hol pedig a csabait korholva: „Csabán pedig alszik minden és mire felébredünk, itt lesznek a hideg idők és itt vagyunk fa nélkül”, illetve „Körülöttünk már minden városnak van fája, mi meg még mindig csak a kisértő kérdésnél tartunk: „Mi lesz a fával ?".

1920. augusztus 4-én jelent meg egy olyan cikk, melyből kiderült, hogy a fásítás megoldást jelenthet a kialakult helyzetre. A Szegedi Királyi Erdőfelügyelőség Békéscsabára és Orosházára küldött ki szakértőket, akiknek a fásítással kapcsolatos feladatok előkészítése a feladatuk. „és a hozzájuk forduló birtokosokat részletes szaktanácsokkal ellátni, végül pedig gondoskodni arról, hogy a tervezett erdősítési munkálatokhoz és egyéb gazdasági fásításokhoz a szükséges facsemeték idejekorán és kellő mennyiségben rendelkezésre álljanak.”. A tél viszont egyre közeledett, ezért a csabai lap arról is írt, hogy „a balatoni tőzegtelepek fontossága alaposan megsokszorozódott”, hiszen a tőzeg fűtőértéke hasonló a barnakőszénhez. Augusztus 27-én pedig arról jelent meg reményteli írás, hogy „a román megbízottak Budapesten javában tárgyalnak a magyar kormánnyal az Erdélyben halomra szorult óriási fatömegek szállítása ügyében”.

Helyi hírek – Éhezők

Az első világháború nemcsak a frontokon pusztított, de a hátország, így Békéscsaba is szenvedett, éhezett, fázott 1918 után is. Augusztus 7-én jelent meg a „Szemtől-szemben az éhezőkkel” címet viselő írás, melyből kiderült, hogy a szerkesztőségbe bement egy éhező csabai családfő, aki sírva panaszolta, hogy nem tud enni adni a gyerekeinek. „Nem kért, nem követelt, nem rázta az öklét, nem fenyegetett, csak reszkető hangon, gyámoltalanul mondta el, hogy nincs egyetlen betevő falat a házban…”.

Az újságíró megpróbált segíteni rajta, közösen mentek el a csabai közélelmezési hivatalba, ahol közölték velük, hogy „nincs a városnak egyetlen deka lisztje sem!”. Gondoljunk bele abba, hogy Békéscsaba mezőgazdasági vidéken található, gabonaföldekkel, malmokkal, de az ország háborús vereségének következményeként nincs szétosztható liszt a városban! Az újság ezt így fogalmazta meg: „nem megbocsájthatatlan bűn, hogy Békéscsabán, az aranykalászos alföld szivében, aratás után közvetlenül nem kapják meg az ellátatlanok még azt a szégyenletes kevés 4 kilós fejkvótát sem ?!”. A Körösvidék adománygyűjtés szervezett a családnak, melyből kiderült, hogy akkor is éltek segítőkész emberek a városban. 11 csabai több mint 50 kiló (!) lisztet ajánlott fel a nyomorgóknak, cselekedetüket a következő szavakkal köszönte meg az újság: „Tegye a mai vasárnapot kellemessé a jószivü adakozók számára az a boldog tudat, hogy jócselekedetük folytán vasárnapra süthetett kenyeret néhány igazán nyomorgó család.”. Maga a probléma ezzel természetesen nem szűnt meg, sőt súlyosbodott, ugyanis augusztus 31-én a döbbent csabaiak a következő címmel találkozhattak az újágban: „Éhenhalt egy tanító gyermeke”…

Botrány – A „bérkocsis hiénák”

Nincs új a nap alatt! Napjainkban a taxis hiénák, 100 évvel ezelőtt a bérkocsis hiénák keserítették meg a közlekedők mindennapjait. A csabai bérkocsisokról jelent meg egy panaszos levél a Körösvidék 1920. augusztus 8-i számában, melyet ifj. Balogh Sándor budapesti lakos írt.

A levél felhívja a figyelmet arra a „hallatlan vakmerőségre, amit a csabai bérkocsisok követnek el szerencsétlen áldozataikkal”. A fővárosi úr azt nehezményezte, hogy vasútállomás – Fiume Szálloda közötti útért 60 koronát kért el tőle „egy konflis, melynek száma sem volt” és mivel hamar haza kellett utaznia Budapestre, intézkedni sem tudott. Szerinte odahaza „a husszoros taxi olcsóbb, mint a békéscsabai öntarifa”, ezért kéri a szerkesztőség segítségét, hogy a sajtó követelje a szerinte meglévő tarifa nyilvánosságra kerülését. A bérkocsisokkal nemcsak Csabán volt gond, hanem Orosházán is. Ott kérvényt nyújtottak be az elöljárókhoz a kocsisok „hogy mentesítse őket a katonai előfogatok szolgáltatásának kötelezettsége alól”. A Körösvidék szerint azonban „az oláh megszállás alatt, ha bot is volt hozzá, mukkanni sem volt merszük a rengeteg kényszermunka ellen”.

Források

Körösvidék

https://library.hungaricana.hu/hu/collection/helyi_lapok_bekes_megye_korosvidek/

Az első magyar jogásznő

http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Remen%C3%A1r_Elek_(1876-1959)

UGRAI Gábor: Az evangélikus alap- és középfokú oktatás évszázadai Békéscsabán

                           A Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet 300 éve (Békéscsaba, 2018)

https://pecsi-notortenet.blog.hu/2013/04/13/szanathy_aniella_az_erzsebet_kollegium_anyja

https://baranyaidigitar.hu/neves-szemely/8440

http://ujkor.hu/content/a-baratsag-lampasa-lengyelek-es-magyarok-a-diplomas-nok-kozos-ugyeert

Helyi híres ember – Gyóni Géza

http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Gy%C3%B3ni_G%C3%A9za_(1884-1917)

https://magyarnemzet.hu/archivum/hetvegi-magazin/ket-hant-hazaterhet-e-gyoni-geza-3994218/

Helyi hírek – fahiány

https://mttmuzeum.blog.hu/2020/06/03/trianon100_az_elvesztett_erdok_potlasa

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%91zeg