A zebrán ütött el két idős nőt a 19 éves orosházi férfi

2025. október 13. 14:00 | behir.hu

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy büntetlen előéletű 19 éves orosházi férfival szemben, aki tavaly novemberben zebrán ütött el két idős nőt.

A fiatal férfi 2024. november 24-én, a délutáni órákban a tulajdonát képező személygépkocsit vezetve közlekedett Orosháza lakott területén, a Vásárhelyi úton a Kossuth tér felől a Gárdonyi Géza utca irányába kb. 48 km/h sebességgel. Haladása közben nem biztosított áthaladási elsőbbséget a Vásárhelyi út és a Hóvirág utca kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, gyalogosan áthaladó két idős nőnek és kb. 45 km/h sebességgel elütötte őket. A baleset következtében az egyik idős, 70 éves sértett olyan többszörös súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott, míg a másik idős nő, aki szintén 70 éves volt, 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A terhelt cselekményével megszegte a KRESZ. 43.§ (1) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Megszegte továbbá a KRESZ 43.§ (2) bekezdésében foglaltakat is, amely szerint azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogosátkelőhely előtt meg is tudjon állni.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

 

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL