Két, télen ritkán látható madarat kapott lencsevégre a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa, amint hajba kaptak egy fagyott haltetemen. A legszebb az egészben, hogy a vízityúk nem is szereti a halat, de éhes volt, így megette.
Egyes gémfélék, mint a szürke gém, nagy kócsag, bölömbika, récék és szárcsák jól megfigyelhetők ilyenkor is a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén is. Az enyhe teleken itt maradó madarak találnak némi táplálékot. De tartós fagynál dönteniük kell: elindulnak a bizonytalanba, felélve parányi energiatartalékukat, vagy maradnak és kihúzzák, míg jön a jobb idő. Mint a nemzeti park honlapján írják, az elmúlt hetekben a hirtelen jött tél nehéz körülményeket teremtett a halastavakon áttelelő fajok számára. A vizek befagytak, elzárva a soványka táplálékforrásokat. Ilyenkor áldás az állatoknak egy termetes jégbefagyott haltetem. Nekünk pedig az szerencse, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa lefényképezte a két jellegzetes védett vízimadarat, egy guvatot és egy vízityúkot, amint csipegetnek a dögből, sőt össze is vesznek rajta.
A guvat rejtett életet él, ritkán látni nyílt területeken, leginkább éles, malacvisításhoz hasonló hangjáról tudjuk, hogy sűrű nádasban rejtőzik. Gyakran áttelel és a vonuló példányok sem mennek messze, az első be nem fagyó vizeknél Nyugat- és Dél-Európábában megállnak. A vízityúkot nyáron sokfelé láthatjuk – halastavakon, holtágakon, csatornákon – ahogy fejével, farkával sűrűn biccentve úszik vagy lábal a hínármezők között. Ő akár Észak-Afrikáig is elrepül és jóval kevesebb példány telel át itthon, mint a guvat. A guvat erősen ragadozóhajlamú, a rovarok, ebihalak, békák mellett néha még madárfiókákat, kisebb rágcsálókat is zsákmányol. A vízityúk a rovarok, pókok, egyéb ízeltlábúak mellett sok növényi táplálékot is fogyaszt, számára talán idegennek tűnt a halhús, de megette.
