A pékségek is érzik a járvány hatását

2022. január 23. 14:17 | behir.hu

A pékáruk esetében is változtak a vásárlási szokások a járvány erősebb hullámai során, ritkábban térnek be a pékségekbe a vevők, ekkor viszont többet vásárolnak  - mondta a Ludwig Klára, a Jókenyér márkát tulajdonló Ludwig & Mentesi Sütőipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője.

Az ügyvezető szerint a pékség forgalmát azonban nagyban segítik az ágazatot uraló fogyasztói trendek, emiatt is népszerűek a adalék- és színezékmentes termékei, a kenyereket saját kovásszal készítik, a teljes kiőrlésű liszteket helyben őrölik, vagyis tisztított rozs és búza érkezik az üzembe. Továbbá a termékek előállításához csak vajat használnak, margarint nem, és helyben készítik a töltelékeket, nem pedig előre vásárolják más gyártóktól. Ludwig Klára szerint a felsoroltak sok egészségtudatos vásárlónál döntő fontosságúak, ugyanakkor nem a vásárlói szokásokra reflektálva alakították át a termékeket. A pékséget 1994-ben alapította a pék végzettséggel rendelkező Ludwig Klára és német származású mesterpék férje azzal a céllal, hogy meghonosítsák a német kenyérkultúrát, amelynek alapját a rozsos magvas termékek alkotják. Első generációs pékek lévén maguk építették az 50 négyzetméteres sütödéjüket Solymáron, hatféle kenyeret lehetett megtalálni kezdetben a választékban.

Az első megrendelő egy sajtszaküzlet volt, amelynek a nemzetközi tapasztalattal rendelkező tulajdonosa ismerte és szerette a rozskenyereket, majd olyan szállodáknak lettek beszállítói, amelyek külföldi vendégköre igényelte, hogy kenyérben is legyen választék. A vállalkozás körülbelül 170 főt foglalkoztat, kilenc saját bolttal és ugyanennyi franchise üzlettel rendelkezik.

 

Forrás: VG

 

További programok »

Gazdaság

Tavaly Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni

Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni, az esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak, 82 százalékban külföldi előállítású termék volt érintett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
12:18
FEL