A nemzeti ünnep alkalmából önkormányzati elismeréseket adtak át Gyulán

2024. március 16. 17:15 | behir.hu

Tizenegyen vehettek át önkormányzati kitüntetést Görgényi Ernő polgármestertől a gyulai képviselő-testület március 15-i ünnepi ülésén.

Görgényi Ernő köszöntőjében kifejtette: minden korban vannak olyan igazodási pontok, amelyek nemzeti egységet teremtenek, ilyen volt március 15-e is. Mint fogalmazott, „a nemes és tiszta forradalom” révén eltörölték az úrbéri szolgáltatásokat, azaz a jobbágyságot, törvényt fogadtak el a közteherviselésről, a népképviseletről, a sajtóról, a független, felelős magyar minisztériumról és más sarkalatos kérdésekről; „a hősies szabadságharcban” pedig a nemzet egységesen állt ki szuverenitásáért, „a nemes, a polgár és a földműves egyaránt kész volt vérét hullajtani hazájáért”.

A városvezető leszögezte: „ma is nemzeti egység van az 1848–49-es forradalom és szabadságharc megítélésében, amely a sajátos magyar kultúrából táplálkozott, és amely egyúttal megtermékenyítette az egyedülálló magyar kultúránkat”. Hangsúlyozta: „a gyulai önkormányzatiság alapító atyái és anyái mindezt tudták és érezték, ezért jelölték ki március 15-ét a városi kitüntetések ünnepélyes átadásának alkalmául”. „A nemzeti egység ünnepén méltó elismerni mindazok érdemeit, akik a gyulai polgárok közösségét szolgálták, szolgálják tudásukkal, szívükkel, lelkükkel” – tette hozzá.

A gyulai képviselő-testület Kiváló Polgár kitüntetésben részesítette Becsyné Szabó Márta Mária címzetes főjegyzőt Gyula város érdekében, magas fokú empátiával, kiemelkedő szakmai színvonalon végzett munkájáért, példaértékű tevékenységéért, valamint az általa elért elévülhetetlen érdemekért.

Gyula Városért kitüntetéssel ismerték el Kósa Zsuzsanna Katalint, a Simonyi Imre-emlékszoba kialakításának kezdeményezőjét a város kulturális életének szervezésében betöltött meghatározó szerepéért, több évtizedes közösségépítő, lokálpatrióta tevékenységéért.

Gyula Városért kitüntetésben részesült Marsi Katalin Mária nyugállományú pedagógus több évtizeden át, töretlen szakmai igényességgel, elhivatottsággal és fáradhatatlan munkakedvvel végzett pedagógiai tevékenységéért.

Gyula Városért kitüntetést kapott Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője a gyulai sportélet szervezése és infrastrukturális fejlesztése területén elért elévülhetetlen érdemeiért, valamint több évtizedes, a gyermekek és fiatalok sporttehetségének kibontakoztatása érdekében végzett oktató-nevelő munkájáért.

Gyula Városért kitüntetést vehetett át Repiskyné Radics Anna, a Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatóhelyettese, magyar–román szakos tanára, újságíró kiemelkedő hivatástudattal, diákbarát attitűddel, felelősségteljes intellektualizmussal végzett több évtizedes munkájáért.

Gyula Városért kitüntetésben részesült Kiss József nyugállományú tűzoltó alezredes, számos civil szervezet vezetője a munkájára jellemző példamutató és bajtársias magatartás, valamint a helyi közösségekkel szemben tanúsított szociális érzékenysége és közösségépítő szerepvállalása elismeréseként.

Gyula Városért kitüntetést adományoztak a Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Egyesület kollektívájának az ifjúságügy, a közösségfejlesztés és a tehetséggondozás területén nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményükért. A díjat Ament Balázs elnöke és Szabó Enikő alelnöke, a GYIK szakmai vezetője vette át.

Gyula Városért kitüntető címmel ismerték el Nagy János professor emeritust, az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny elnökét a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumhoz köthető nagy múltú, hagyományteremtő verseny létrejöttében és szervezésében elért elévülhetetlen érdemeiért. A kitüntetett az idei megmérettetés március 2-i záróünnepségén vette át az elismerést.

Gyula Város Szolgálatáért kitüntetést vehetett át Kisné Czeglédi Márta, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár könyvtárosa négy évtizede példamutató hozzáállással, kreatív és segítőkész feladatvállalással végzett áldozatos, értékteremtő munkájáért.

Gyula Város Szolgálatáért kitüntetéssel ismerték el Petróczki Gábor Jenőt, a Gyulai Polgármesteri Hivatal kommunikációs referensét a Gyula város érdekében kiemelkedő hivatástudattal és felelősséggel végzett pontos, lelkiismeretes munkájáért, valamint sokoldalú szerepvállalásáért.

Gyula Város Szolgálatáért kitüntetést kapott Benkő Judit Krisztina, a Gyulai Közüzemi NKft. ügyfélszolgálati vezetője több mint három évtizede kiemelkedő szakmai színvonalon, nagyfokú elkötelezettséggel végzett példaértékű és lelkiismeretes munkájáért.

A kitüntetések átadása után az Erkel Ferenc Társaság 33. történelmi hangversenyét hallgathatták meg a jelenlévők. Az Ünnep a nemzet zeneszerzőivel című koncerten Erkel FerencKodály ZoltánBartók Béla és Bárdos Lajos műveit adta elő a Pécsi Nosztalgia Énekegyüttes, valamint Körtesi András KÓTA-díjas zongoraművész, Kertész Attila Liszt-díjas karnagy, a gyulai Erkel-büszt kitüntetettjének vezénylésével. A hangverseny házigazdája Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke volt.

 

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

FEL