Magyarországon a bakszakállak nemzetségének több faja él vadon. Közülük a legfeltűnőbb a nagy bakszakáll, egyrészt azért, mert óriási a bóbitája, másrészt azért, mert magassága akár az egy métert is elérheti.
Sárga virágzata egy hatalmas pitypangra hasonlít, de nehéz észrevenni, mert csak reggel, kelet felé fordulva nyitja ki fészkes virágzatát, így fürdőzik a napfényben. A talajra nem igényes, s a szárazságot is jól tűri. Gyakran pionír fajként jelenik meg a teljesen kopár talajon. Levelei szürkés-kékeszöldek, virágzata fészkes. Nagyméretű virágzatából küllőszerűen kiálló, sugárirányban kifelé mutató fészekpikkelyek vannak, erről könnyen felismerhető. Repítőszőrös kaszattermése van, amely méretében jóval nagyobb és lazább szerkezetű, mint a pitypangé. A szél segítségével a magok igen nagy távolságokra el tudnak jutni. Amikor ezek a termések földet érnek, akkor belefúródnak a talajba. A bóbitájukat mozgató szellő elősegíti, hogy a mag egyre mélyebbre kerüljön.
A nagy bakszakáll ehető növény, több részét is használják a gasztronómiában. Fiatal hajtásainak íze a spárgára emlékeztet, ezért azt általában megfőzik. Fiatal gyökere sütve és főzve egyaránt használható. Gyógynövényként emésztőszervi betegségek esetén javasolják, illetve a gyökeréből készült szirup enyhítheti a megfázásos tüneteket.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
