A Munkácsi vár Szarvason!

Újabb látványosságokkal bővül a Mini Magyarország makettpark.

Újabb látványossággal bővül, a szarvasi Mini Magyarország makettpark. A több mint két hektáron elterülő, eddigi közel száz maketthez idén csatlakoznak Kárpátalja és Észak-Erdély legszebb épületei. Az újdonságok péntektől tekinthetők meg. Többek között a Vereckei hágó, Huszt vára, a Beregszászi Főiskola, a Nagyváradi Fekete Sas Palota, valamint a Szatmárnémeti Zsinagóga épületei kerültek be a látványosságok közé.

– 16 új makett tekinthető meg a mai naptól nálunk. Két magyarországi, három Észak-Erdélyi és a többi pedig Kárpátaljai makett úgy, mint például a Munkácsi vár a Huszt vára vagy a Beregszászi Főiskola. Ezek a makettek történelmi szempontból vagy építészeti szempontból kiemelkedő épületek, e szerint válogattunk – tudtuk meg Klemann Tímeától, a Mini Magyarország makettpark háziasszonyától.

Az új makettek között megtalálható Kárpátalja legnevezetesebb és egyben legszebb történelmi műemléke a Munkácsi vár, amely eredetileg a XIII. század második felében épült, vélhetőleg jóval több idő alatt, mint kicsinyített mása, melynek elkészítése közel egy hónapot vett igénybe.

– Itt a hátunk mögött látható Munkács várában az okozta a legnagyobb kihívást, hogy több szintes épületről beszélünk, tehát egy hegyre építették régen az elődeink és azért ezt kiszámolgatni, hogy élethű legyen, hogy a méreteiben stimmeljen, tehát úgy nézzen ki, mint az eredeti, azért ez nagy agymunka.  Ha fogalmazhatok így – és el lehet mondani róla, hogy 800 munkaórába tellett mire így nézett ki, ahogy most itt láthatjuk a makett parkban – fogalmazott Német Hajnal Auróra makettkészítő művész.

Újabb méterekkel bővül a vasút makett hálózat is. A mintegy 500m²-es  dimbes-dombos területen az új maketteken kívül, alagúton, viadukton keresztül zakatolnak majd a kisvonatok a több mint 100 m hosszú sínpáron, ahol gombnyomásra indítható több szerelvény, mint például a történelmi jelentőségű Gulag vonat is. 

Megosztás:

Címke: , ,