Március 15-e, a nap mely mára szimbólummá vált, megerősítve hazánkban a nemzeti identitást, a szabadság utáni vágyat. A nap mikor minden szó a helyére került, a zászló elnyerte igaz jelentését, és az akarat összekovácsolta a nemzetet.
Lüktetett az ország 1848 tavaszán, miközben a reformokért dolgoztak nagyjaink: Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Szemere Bertalan, Széchenyi István és Eötvös József.
Március derekán a pesti fiatalok által megfogalmazott 12 ponttal a kezükben a Pilvax kávéházból Jókai Mór lakására siettek. Ő volt, ki végül felolvasta a kiáltványt, amit a Landerer és Heckenast nyomdába ezerszám nyomtattak ki, Petőfi Sándor Nemzeti dalával együtt. A szabad sajtó első termékeit pedig hamar elkapkodta a lelkes tömeg.
A jeles nap a Múzeum téren folytatódott, ahonnan a városházára ment az összekovácsolódott nép. A parlamentben végül elfogadták a 12 pontot és ezzel egy időben egy a rendre ügyelő választmányt hoztak létre. Ezután a fiatalok Táncsics Mihály szabadon engedését követelték, akit állítólagos sajtóvétség miatt tartottak fogva. Az írót és a kocsiját a nép tolta el a Nemzeti Színházig, ahol közkívánatra a társulat színészei, nemzeti kokárdát viselve adták elő a Bánk bánt. A darab alatt a Nemzeti dalt, a Himnuszt és a Szózatot együtt énekelte a színház. A hazafiak végül a Rákóczi-induló dallamaira hagyták el a színházat, és vonultak vissza a szebb jövő reményében.
Erre a jeles napra, összefogásra, és az akkori hősökre emlékezünk, mikor feltűzzük szívünk fölé a kokárdát, és részt veszünk az ünnepi programokon, melyek ezt az emléket eleveníti fel évről évre.
