A mágnes után felbukkant a chipes verzió is

2020. április 2. 15:22 | behir.hu

Egy hónapon belül több olyan teherautó-sofőrt is tetten értek a NAV munkatársai Gyula közelében, akik a menetíró készüléket kijátszva próbálták pihenés nélkül elérni úti céljukat.

A pénzügyőrök egy váltott sofőrökkel közlekedő kamiont ellenőriztek szúrópróbaszerűen Gyulánál. A fuvarokmányokon kívül a tachográf adatait is megvizsgálták, és azt látták, hogy a sofőrök az ellenőrzés pillanatában is pihenőidejüket töltik. A NAV munkatársai ellenőrizték a menetíró készüléket, de mágnest nem találtak, ezért a készüléket szakszervizben megvizsgáltatták, ahol a jeladóban meg is találták azt a chipet, ami a menetíró manipulálását lehetővé tette.

A pénzügyőrök a tachográfból kinyert adatokat összevetették a HU-GO útdíjfizető rendszer adataival is, és kiderült, hogy a sofőröknek 6 perc alatt kellett volna megtenniük 116 kilométert, ha minden valóban úgy történt volna, ahogy ők azt elmondták.

Egy ilyen menetíró készülék jeladójába szerelt chip alkalmas lehet arra, hogy az eszközt úgy manipulálja, hogy az kevesebb vezetési időt, illetve több pihenőidőt regisztráljon. A jogszabály szerint tilos az adatrögzítő lap, a menetíró készülék vagy a járművezetői kártya manipulálása, azok rögzített, tárolt adatainak, illetve a menetíró készülék kinyomtatott adatainak meghamisítása, eltitkolása, kitörölése vagy megsemmisítése.

A pénzügyőrök a chipet lefoglalták, továbbindulás előtt új jeladó beszerelésére kötelezték az üzembentartót, és több mint másfél millió forint bírságot is kiszabtak.

 

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL