A legszebb virágos helyeket és konyhakerteket díjazták Gyulán

2023. szeptember 13. 11:02 | Kovács Andrea

Gyula Város Önkormányzata az idei évben négy kategóriában hirdette meg a virágosítási és környezetszépítési versenyt: virágos előkert, virágos balkon és ablak, ház előtti virágos közterület, valamint virágos intézmény és vendéglátóhely. A "Magyarország legszebb konyhakertjei" programhoz is csatlakozott a fürdőváros, amelyben hét kategóriában hirdettek eredményt kedden, a versenyek ünnepélyes eredményhirdetésén.

– A virágosításnak, a közterületek és a magánkertek szép ápolásának és gondozásának több évszázados hagyománya van városunkban, de már a városi virágosítási verseny is tradicionális Gyulán. Nagyon fontos, hogy szépek legyenek a közterületek, a virágos kertek, előkertek, balkonok pedig olyan gondozottságot sugározzanank ami az itt élő emberek életminőségét javítja és a fürdővárosban nyaraló turisták tetszését is elnyeri. Ez egy közös munka: a közterületfenntartók és a gyulai lakosok, valamint intézmények tevékenységének az eredménye, amelyért külön köszönet illeti a város lakosságát – emelte ki Görgényi Ernő polgármester. Hozzátette: minden évben mérik a vendégelégedettséget, legutóbb 508 turistát kérdeztek meg, a közterületek szépségének, rendezettségének 98 százalékuk maximális pontszámot adott.

 

A virágos közterület kategóriában Stadler Ferencné lett az első helyezett aki most először nevezett a versenyben. Mint elmondta: a Budrió lakótelepen lévő virágos kertjében 23 éve nevel egynyári növényeket, és amíg csak bírja igyekszik még szebbé tenni mert a kertjében gyönyörködve töltődik és okoz örömet másoknak is.

 

Gyula városa 2023-ben is csatlakozott a legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei, Magyar Örökség díjas országos programhoz.  A program célja, a kertművelő ember munkájának megbecsülése, a konyhakertművelő kultúra megőrzése, a tudás összegyűjtése és a fiatalabb generációknak történő átadása. 2023-ban hét kategóriában hirdettek eredményt a fürdővárosban. A legszebb konyhakertek megmérettetésén balkon, mini, normál, zártkert és közösségi kategóriában lehetett nevezni. 

50 négyzetméter feletti kategóriában Szabóné Balázs Anna és férje Hold utcai ingatlanában lévő konyhakertjét ítélték a legszebbnek, ahol elmondásuk szerint sok gyümölcsöt, és többféle zöldséget termesztenek A házaspár már második éve pályázott, és mind a két évben első helyezést értek el.

 

További programok »

Gyula

Hol találkozhatunk a Mikulással a hétvégén? – Adventi programajánló

December 6-án és 7-én számos helyszínen várják a családokat izgalmas, ünnepi programokkal Békésben. Összegyűjtöttük a legfontosabb eseményeket, ahol a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek, és mellette olyan eseményeket, ahol adventi élményben lehet részük a kicsiknek és a nagyok is.
14:56
FEL