A koronavírus az egekbe röpítette a bodza árát

2020. október 7. 08:20 | behir.hu

Árrobbanást hozott a bodza iránt megnövekedett kereslet és csökkenő kínálat a magyar piacon, miután idén főleg egészségvédelmi célú felhasználásra érkeztek megrendelések – írta a Napi.hu.

Az elmúlt években kezdett egyfajta túltermelési válság kialakulni Magyarországon, mivel a mintegy 6200 hektárnyi termőterület nagy része 2010 utáni, frissen termőre forduló telepítésű ültetvény. Emiatt az utóbbi években egyre csökkent a gyümölcs felvásárlási ára: 2018-ban már csak 80 forintot adtak kilogrammjáért. A gazdák körében az igénytelenségével és az ültetvényre járó területalapú támogatás nagysága miatt is gyorsan népszerűvé vált növény bogyóit elsősorban élelmiszeripari célra, italokhoz, illetve ételfestékként hasznosították.

Idén azonban a tavaszi fagy is megritkította a termést, ráadásként pedig az élelmiszeripari kereslet emelkedése mellett megtízszereződött a bodza gyógyászati célú felhasználásával kapcsolatos igény is – mondta a portálnak Csizmadia György, a Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezete (Botész) igazgatója. Vírusellenes hatása, magas C-vitamin- és vastartalma következtében nagyon keresett lett a koronavírus-járvány alatt. Olyannyira, hogy jelenleg nincs is elég termés a piacon, hogy minden igényt kielégítsen – mondta Csizmadia György.

A portál szerint Magyarországon őshonos növény a bodza, ami a világ össztermelésének körülbelül kétharmadát adja. A régióban az egyetlen riválisunk a piacon Ausztria, de az ottani kínálat is csak töredéke a magyarénak.

Forrás: napi.hu

További programok »

FEL