A kormány 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a céges kutatások erősítésére

2021. július 30. 10:09 | behir.hu

Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.

Varga Mihály a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy számitásaik szerint elérheti a 300-at azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek ebből a forrásból támogatást kaphatnak. Hangsúlyozta: a gazdaság újraindításakor fontos cél, hogy a magyar vállalkozások a kutatás-fejlesztés és innováció terén is előre lepjenek.

– Ez az egyik kulcs ahhoz, hogy az átrendező világgazdasági helyzetben is versenyképesek tudjanak lenni, versenyképesek maradjanak – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Olyan cégek pályázatait várják, amelyek újdonságot jelentő termék, technológia vagy szolgáltatás létrehozását tervezik. Kísérleti fejlesztésekhez, ipari kutatásokhoz, eszközbeszerzésekhez, iparjogvédelmi lépésekhez és piacra lépéshez kérhető a támogatás.

A kiírás péntektől elérhető, a pályázatokat 2021. október 18-tól lehet majd benyújtani.

Forrás: FB/Varga Mihály

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL