A Linamar Jótékonysági Futóversenyt 2017-ben hívta életre először a vállalat azzal a céllal, hogy közösséget építve támogassa a koraszülött és újszülött csecsemők ellátására szolgáló mentőautót és annak fenntartását. A rendezvény teljes nevezési díját minden évben az alapítvány javára ajánlják fel.
Az idei évben összesen 702 nevező csatlakozott: közülük több mint 300 fő a helyszínen, Gyopárosfürdőn teljesítette a választott távot (5 km, 10 km, 21,3 km). A programban helyet kapott a gyermekek számára meghirdetett 200 és 500 méteres örömfutás, a 1,1 km-es sétakör, valamint a felnőttek örömfutása is. Az indulók számára az érmeket és a befutócsomagokat a duális képzésben részt vevő tanulók tervezték és készítették el.
A versenyhez kapcsolódva 2025-ben is meghirdették a vállalatok közötti kihívást, a legtöbb kilométert gyűjtő cég vándorserleget vihetett haza. A Polar Klíma csapata immár hatodik alkalommal vett részt a futóversenyen. A cég munkatársai évről évre egyre nagyobb számmal csatlakoznak a kezdeményezéshez, idén a dolgozók közel fele nevezett a programra – többen családtagjaikkal és barátaikkal együtt támogatták a kezdeményezést.
A csapat célkitűzése az volt, hogy több mint 900 kilométert teljesítsenek a verseny ideje alatt. A cég munkatársai elsősorban az online versenyre neveztek, de szeptember 20-án a békéscsabai CsabaParkban közös futást is szerveztek. A vállalat 2021 óta minden évben elnyerte a „Legtöbb kilométert futó cég” címet, amelynek megőrzésére idén is törekedtek.
A jótékonysági rendezvényre Magyarország számos térségéből, valamint külföldről is érkeztek nevezések. A legidősebb induló 68 éves volt, míg a legfiatalabb még a 3. életévét sem töltötte be.
Az elmúlt nyolc év összesítése alapján a futóversenyen eddig több mint 3000 segíteni vágyó vett részt, akik közel 18 000 kilométert teljesítettek, és 8 920 847 forint támogatás gyűlt össze az alapítvány számára.