Az érdekesség az volt, hogy ezt a nehezen észrevehető növénykét - melynek halványzöld párnácskái főként a sovány csenkesz és a sziki üröm csomói között fedezhetők fel -, mindeddig csak a Dunántúlról ismerték és elterjedése is inkább atlanti-mediterrán típusú volt. Először a mezőgyáni Csobán-sziken, később a Tiszántúl több pontján, illetve, mint később kiderült, a határon túli, partiumi területeken is sikerült felfedezni – számolt be róla nemrég a Körös-Maros Nemzeti Park honlapja.
Nevével ellentétben nem kötődik kifejezetten az állandóan nedves forrásokhoz, forráslápokhoz. Tiszántúli termőhelyein is inkább az időszakosan, kora tavasszal nedves talajfelszínen találhatjuk meg.
Az idei év szerencsés ebből a szempontból, mivel minden ismert termőhelyén jelentős számban találjuk, ezért most igyekszünk pontosan feltérképezni kis-sárréti elterjedését. Egyéves növényről lévén szó nem annyira az állomány nagysága, hanem a növény jelenléte az igazán fontos információ. Az eddigi eredmények alapján a Kis-Sárrét azon szikesedő gyepein találkozhatak vele a szakemberek, melyek homokos hordaléktalajokon alakultak ki. Ilyen az említett Csobán-szik, valamint a geszti Csillaglapos, és a szintén geszti Nyári-járás.
Az eredetileg csak forrásfűként emlegetett növény a kis forrásfű nevet azóta viseli, mióta Szeghalom határában egy amerikai forrásfűfajt is felfedeztek. Ez utóbbi valószínűleg behurcolt növény, Európában Magyarországon kívül még Lengyelországból ismertek állományai. A kis forrásfűnél termetesebb egyedei vannak, így az őshonos forrásfű a magyar nevezéktanban megkapta a „kis” jelzőt, elkülönítve ezzel az Amerikából behozott, a magyar flórára új forrásfűfajtól.
