A kábítószer káros hatásaira hívták fel a figyelmet

2019. június 21. 11:28 | Gyemendi Réka

Június 26-án van a kábítószer-ellenes világnap. Ez alkalomból tartott előadás-sorozatot a Békéscsabai Rendőrkapitányság már csütörtökön Békéscsabán, az Andrássy Úti Társaskörben. 

 

 

Szilágyi Ilona rendőrszázados, a Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója kiemelte: a rendőrségnek nem csak a bűnüldözés a feladata, hanem a bűnmegelőzés is, ezért fontosan az ilyen események.

– Szerettük volna felhívni a fiatalok figyelmét a szerhasználat káros hatásaira. Úgy gondolom, hogy nekünk, rendőröknek alapfeladatunk a kereslet-kínálat csökkentése. E célból szeretnénk együttműködni például olyan szervezetekkel, egyesületekkel, amelyek szenvedélybetegekkel foglalkoznak. Ezen felül iskolai bűnmegelőzési programokon veszünk részt általános és középiskolákban. Célunk, hogy a fiatalok minél könnyebben, minél határozottabban utasítsák el a kábítószereket és mérjék fel a veszélyeit –mondta Szilágyi Ilona.

Elsőként Csendes Csaba, az Országos Mentőszolgálat Békéscsabai Állomásának állomásvezetője számolt be tapasztalataikról. Előadásában ismertette, mely szereket használták leggyakrabban a múltban és melyek a most "divatos" drogok. Továbbá beszélt a szerhasználók sürgősségi ellátásáról is.

 

Illusztráció: pixabay.com

 

– Békés megye kevésbé fertőzött terület, de sajnos itt is előfordul a szerfogyasztás. Ezért is nagyon fontos felhívni mindenki figyelmét arra, mit tegyen, ha ilyen esettel találkozik. Mindez függ attól, milyen drogot használt az illető és milyen állapotban van. A leginkább érintett korosztály a fiataloké, a leggyakrabban pedig a dizájner drogokat használják – mondta el Csendes Csaba.

Dr. Fleischmann Enikő, a Gyulai Drogambulancia vezetője a drogambulancia szolgáltatásairól szólt. Őt Kovács Éva, a Független Egyesület addiktológiai konzultánsa követte, aki az egyesület prevenciós programjairól tartott beszámolót.

Végül bemutatták a „Ne a szer uralkodjon feletted” című oktatófilmet. Ennek főszereplője Molnár Zoltán, aki korábban maga is szerhasználó volt. A rendezvényen a tapasztalatait is megosztotta a vendégekkel.  A filmet a rendőrség oktatófilmként használja majd a jövőben, hogy a fiatalok minél hitelesebb képet kapjanak a szerhasználat mentális- és egészségügyi kockázatairól.

 

További programok »

FEL