A harmadik oltás jelentősen növeli a védettséget

2021. november 9. 08:27 | behir.hu

A vírus elleni erősebb védelem érdekében minden 18 év feletti, már több mint 4 hónapja oltottnak javasolt az ismétlő oltás felvétele.

 A vakcinabőségnek köszönhetően Magyarország az elsők között tette lehetővé a harmadik oltás felvételét, így a közel 6 millió oltottból, 1 millió 369 ezren már fel is vették a harmadik oltást. Ők jelentősen védettebbek a betegség súlyos lefolyása ellen és ez nagyban segíti a védekezést a járvány negyedik hullámában.

Az ismétlő oltás azért fontos, mert a védőoltás után kialakuló védettség  - minden vakcina esetében - néhány hónap elteltével gyengül.

A szakembere javasolják, hogy aki elmúlt 18 éves, és már több mint 4 hónapja vette fel korábbi oltását, jelentkezzen az ismétlő, harmadik oltásra is. Ennek beadását a háziorvostól lehet kérni, emellett az interneten is lehet időpontot foglalni valamely kórházi oltópontra. Ezt ezen az oldalon lehet megtenni: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

A november 22-28. között szervezett oltási akcióhéten a kórházi oltópontokon  előzetes időpontfoglalás nélkül is beoltják nem csak az első, hanem a harmadik oltás is.

A legnagyobb veszélyben továbbra is a beoltatlanok vannak. Arra kérik őket, hogy saját életük és egészségük védelme érdekében mielőbb vegyék fel az oltást. Továbbra is az oltás jelenti a legerősebb védelmet a vírus ellen.

Forrás: koronavirus.gov.hu

További programok »

Itthon

Megtört a jég: idegenben is győzött a Békéscsaba 1912 Előre

A BVSC-Zugló együtteséhez látogatott a Békéscsaba 1912 Előre csapata a labdarúgó NB II 19. fordulójában vasárnap. A mérkőzés egyetlen gólját a 72. percben Daru Bence szerezte, aki ezzel első találatát ünnepelhette a lila-fehérek színeiben. A siker kettős örömet jelentett: a csapat először tudott idegenben győzni ebben a szezonban, és Daru Bence is betalált, így végül 1–0-s győzelemmel ért véget a mérkőzés.
2026. február 22. 17:19
FEL