A Hajdúnánás ellen indítja a Csaba a visszavágók sorát

13:19 | Kovács Dávid

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a Hajdúnánás SK-t fogadja szombaton, a női kézilabda NB I/B 16. fordulójában. A csapatok között jelenleg két pont és két hely a távolság a táblázaton, Marosán György együttesének célja, hogy egy győzelemmel megduplázza ezt a különbséget.

Január utolsó és február első napján véget ért a bajnokság első fele, sőt, egy mérkőzéssel már korábban elindult a tavaszi szezon. A lilák tíz győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel a 4. helyen fordulnak a folytatásra. Giricz Lilla minden összecsapáson pályára lépett és 35 gólt tett be a közösbe.

– Amikor elkezdtük az alapozást, új volt a vezetőség, az edző és a csapat is, akkor még nem tudtuk, hogyan sikerül majd az idény. Szerintem fél év alatt nagyon összekovácsolódott a társaság, mind a pályán, mind a pályán kívül szoros kapcsolatot ápolunk egymással. Egyénileg is sokat fejlődtem ebben a pár hónapban, de együtt, csapatként is sokat léptünk előre – foglalta össze röviden az elmúlt időszak történéseit.

Az idény első felét a veretlenül listavezető MTK elleni rangadó zárta le, amelyen a csabaiaknak nem sikerült bravúrt bemutatni, végül hétgólos, 31–24-es vereséget szenvedtek.

– Tisztában voltunk vele, hogy az MTK elleni lesz az egyik legnehezebb mérkőzésünk ebben az évben. A két klub között azért van egy kis rivalizálás, mindkét csapat búcsúzott az NB I-től az előző szezon végén. Minden erőnket próbáltuk összegyűjteni, mentálisan és fizikálisan is maximumot nyújtani, de nem úgy sikerült a találkozó, ahogy terveztük. Próbálunk tanulni ebből a mérkőzésből is, most már inkább előrenézünk és a következő feladatokra koncentrálunk – tekintett vissza az előző mérkőzésre a 21 éves játékos.

A hétvégén az a Hajdúnánás lesz az ellenfél hazai pályán, amelyet a Csaba nyáron az alapozás közben, majd a bajnokság nyitó fordulójában is legyőzött, szeptemberben 27–16-ra nyert idegenben.

– Az mindenképp segít a felkészülésben, hogy már játszottunk a Hajdúnánással, ráadásul edzőmérkőzésen is összecsaptunk velük, bár azért volt változás az ellenfélnél is a szezon közben. A védekezésen folyamatosan dolgozunk, azon a területen még bőven van fejlődési lehetőség. Teljes erőbedobással készülünk ezen a héten is, szeretnénk a saját játékunkat játszani és a győzelem az egyértelmű célunk – szögezte le Giricz Lilla, aki öt gólt szerzett az őszi mérkőzésen.

A Hajdúnánás mindössze két ponttal gyűjtött kevesebbet a csabai gárdánál, kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel a 6. helyet foglalja el a táblázaton. A keretben volt változás télen, Farkas Eszter érkezett a NEKA-tól, Besenyi Napsugár viszont a Borsod SK-hoz igazolt. Az együttes nem kezdte jól az évet, két góllal kikapott a Tempo KSE-től, majd két győzelemmel javított, először 30–19-re verte az ENUSE-t, Szegeden pedig öt találattal, 30–25-re nyert.

A két csapat mérkőzése szombaton 18 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, két játékvezető Kriskó Ádám és Petrik-Varga Ádám lesz.

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE–Hajdúnánás SK mérkőzést hétfőn 21 órától felvételről láthatják a 7.Tv-n!


NŐI KÉZILABDA NB I/B
16. FORDULÓ

Február 7. (szombat)
14.00 Érd–Győri ETO KC U20
16.00 ENUSE–Szigetszentmiklós NKSE, Gárdony-Pázmánd NKK–PC Trade Szegedi NKE
18.00 TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE–Hajdúnánás SK

Február 8. (vasárnap)
15.30 PTE PEAC-SIPO–Borsod SK
17.00 DVSC SCHAEFFLER U20–MTK Budapest
18.00 Ferencvárosi TC U20– Komárom VSE, Tempo KSE–Eszterházy SC

 

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. MTK 29 pont (+186-os gólkülönbség) 2. Eszterházy 29 (+77) 3. Komárom 22 (16 mérkőzés, +58) 4. Békéscsaba 21 (+68) 5. Szigetszentmiklós 20 (+39) 6. Hajdúnánás 19 (+1) 7. DVSC U20 19 (0) 8. Tempo KSE 18 (+19) 9. Győr U20 15 (+33) 10. Gárdony-Pázmánd 12 (16, –41) 11. Borsod 11 (–31) 12. FTC U20 7 (–51) 13. Érd 7 (–82) 14. ENUSE 6 (–68) 15. PTE PEAC 5 (–89) 16. Szeged 2 (–119)

További programok »

Friss hírek

FEL