A Gyöngy, az LTP és a Boca csoportelső, egy hely kiadó a nyolcaddöntőben

2024. január 30. 09:14 | Kovács Dávid

Vasárnap nyolc csoportmérkőzéssel folytatódott a Téli Kupa kispályás teremlabdarúgó bajnokság Békéscsabán.

Az idei tornán húsz csapat harcol a győzelemért és a végső sikerért. A nevezőket négy ötfős csoportba sorsolták, a csoportküzdelmek február 4-ig tartanak. A nyolcaddöntőben a csoportgyőztesek egy-egy 4. helyezettel, míg a másodikok a harmadik pozícióban végzőkkel játszanak. Az ötösök sereghajtói körmérkőzéses formában játszanak tovább a 17. helyért.

A csoportkörből négy mérkőzés maradt, az már eldőlt, hogy a Gyöngy Presszó, az LTP FC és a Boca Juniors csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, a Sziszi-Szita pedig már csak a Felületkémia Foci Kommandó elleni kiütéses sikere estén csúszhat le az A-csoport éléről. A legjobb tizenhat között már csak egy hely kiadó, ehhez a Carbon Car Center együttesének kell bravúrt elérnie a Sör Bár FC ellen az utolsó körben.

A torna március 2-án az elődöntőkkel, majd másnap a bronzmérkőzéssel és a fináléval ér véget. A mérkőzéseknek a Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok ad otthont.

 

Január 28. (vasárnap)

A-csoport
Wienerberger – Foci Kommandó 4–3
Feronil Nyelviskola – Sziszi-Szita 1–2

B-csoport
LTP FC – FC Növényfutár 7–2
Energym FC – Cyclo 4–3

C-csoport
Gyöngy Presszó – Sör Bár FC 5–1
Live Sport Pub – Jaminagro 1–1

D-csoport
Fodor Bútor-BoLa Klíma – Városháza FC 0–1
Boca Juniors – TÍM FC 2–2

 

A csoportok állása:

A-csoport
1. Sziszi-Szita 10 pont (31–2) 2. Felületkémia 7 (13–1) 3. Feronil Nyelviskola 6 (5–9) 4. Wienerberger 3 (4–21) 5. Foci Kommandó 0 (4–24)

B-csoport
1. LTP FC 12 pont (22–5) 2. Popy’s 6 (14–10) 3. Energym FC 6 (16–15) 4. FC Növényfutár 3 (6–15) 5. Cyclo 0 (5–18)

C-csoport
1. Gyöngy Presszó 12 pont (21–8) 2. Sör Bár FC 6 (15–7) 3. Jaminagro 4 (8–15) 4. Live Sport Pub 2 (4–13) 5. Carbon Car Center 1 (6–11)

D-csoport
1. Boca Juniors 10 (18–6) 2. TÍM FC 8 (10–6) 3. Csabagyöngye FC 4 pont (9–6) 4. Városháza FC 3 (4–8) 5. Fodor Bútor-BoLa Klíma 0 (3–18)


A következő játékhét programja:

Február 4. (vasárnap)
12.00 Foci Kommandó – Felületkémia
13.00 FC Növényfutár – Popy’s
14.00 Sör Bár FC – Carbon Car Center
15.00 Városháza FC – Csabagyöngye FC

 

További programok »

FEL