A felszín alatti világgal ismerkedtek, hogy óvják a felszín feletti értékeket

2021. október 9. 11:12 | Varga Diána

Kerékpártúrára invitálta tagjait a Bihari Túrák Egyesület, méghozzá azért, hogy minél többen megismerkedjenek a békéscsabai földben rejlő értékekkel.

Kocziha Attila, a Bihari Túrák Egyesület vezetője a behir.hu kérdésére elmondta, hogy az úgynevezett Geotóp napi túrával egy országos rendezvényhez csatlakoztak. Ennek lényege, hogy a lakosság megismerje a helyi geológiai, földtani értékeket. Azt vallják: ha megismerjük a saját lakóhelyünk felszíne alatti világot, akkor jobban vigyázunk majd a felszín feletti értékekre, ezzel a szemlélettel pedig a környezetvédelmet helyezik előtérbe.

– Nyolc éve csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez és minden évben igyekszünk más-más helyszíneket bemutatni. Ezek közül az egyik az Árpád-fürdő, ahol a felszín alatti vizekről Zsadon Endre igazgató beszélt. A felszín feletti vizekről Gulyás Péter geográfus tartott előadást és bemutatta, hogy ezek a vizek Békéscsabán hogyan változtak az évezredek során, illetve hogyan hatottak az itt élő emberekre. A harmadik helyszín a Fövenyes halom, ahol a kunhalmokkal ismerkedtünk meg – részletezte az elnök.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL