A diákmunkásoknak is jár a munkaszerződés

2018. május 19. 15:35 | behir.hu

A diákok munkavállalásának körülményeit is a Munka törvénykönyve szabályozza, így a 16. életévüket betöltött tanulók foglalkoztatásánál is fontos az írásban rögzített munkaszerződés, amelynek tartalmaznia kell az alapbért, a munkakört, a munkavégzés helyét, a napi munkaidőt, illetve a munkaviszony időtartamát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca honlapján közöltek szerint a 18. életévét be nem töltött személy munkaszerződésének tartalmaznia kell a törvényes képviselő hozzájárulását is, ellenkező esetben a dokumentum érvénytelen. A munkaadónak a tanuló munkaviszonyát be kell jelentenie az adóhatósághoz, ennek hiányában a foglalkoztatás "feketének" minősül. A diákok az Ügyfélkapun keresztül tudják ellenőrizni, hogy munkáltatójuk eleget tett-e bejelentési kötelezettségének.

A diákok egyszerűsített foglalkoztatás vagy alkalmi munka formájában is dolgozhatnak. Mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 munkanapra, alkalmi munkánál legfeljebb öt egymást követő napra, egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, évente pedig legfeljebb 90 napra terjedhet ki a munkaviszony - ismertették.

 

 

Diákokra is vonatkozik a minimálbér

Az iskolaszövetkezeti foglalkoztatásról közölték, külső szolgáltatás nyújtására irányuló jogviszony az iskolaszövetkezet és a diák közötti külső szolgáltatásra vonatkozó tagsági megállapodás alapján jön létre, amelyben rögzíteni kell a diák feladatait és az egyes feladatokhoz kapcsolódó díjat, ami nem lehet alacsonyabb, mint a mindenkori kötelező minimálbér vagy garantált bérminimum. A tagi megállapodásra a Polgári törvénykönyv megbízási szerződésekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Kiemelték,a fiatalkorú munkavállaló napi munkaideje legfeljebb 8 óra lehet,illetve nem végezhet éjszakai munkát, azaz 22 óra és reggel 6 óra között nem foglalkoztatható. A fiatal munkavállaló részére legfeljebb egy heti munkaidőkeret rendelhető el. Két munkanap között legalább 12 óra pihenőidőt, minden héten két pihenőnapot kell részükre biztosítani.

 

 

Szabadság is jár

A nyári munkát végző fiatalnak is jár az éves rendes szabadság, a naptári évnél rövidebb foglalkoztatásnál az éves szabadság időarányos részét vehetik igénybe: ha tehát a diák 1 hónapig dolgozik, részére a 20+5 nap szabadság 1/12-ed része, vagyis 2 munkanap szabadság jár. Hangsúlyozták, hogy az egyenlő bánásmód -az egyenlő munkáért egyenlő bér - elvének a diákoknál is érvényesülnie kell.

A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi, heti, napi vagy órabérben, vagy teljesítménybérben is. A munkavállalónak azonban mindenképp meg kell kapnia a minimálbért, ami 8 órás foglalkoztatásnál bruttó 138 000 forint - közölte a minisztérium.

 

Forrás: Origo

További programok »

FEL