A csillagászaté a hétvége a gyulai Almásy-kastélyban

2024. október 26. 06:27 | behir.hu

Karnyújtásnyira hozzák a Napot és a Földön kívüli életről is szó esik az idei Gyulai Csillagászati Napokon. Az eseményt ezen a hétvégén a Gyulai Almásy kastély Látogatóközponttal közösen a Magyar Napfizikai Alapítvány rendezi.

Kiugró érdeklődésnek örvend, az ismeretek azonban meglehetősen hiányosak a csillagászattal kapcsolatban, amely az október 26-27-i hétvégén ismét a fókuszba kerül a gyulai Almásy-kastélyban. Gyula egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciója nem először ad otthon a tudományágnak: 2020 óta az őszi időszakban a Magyar Napfizikai Alapítvány szakemberei tartanak asztronómiai bemutatókat és előadásokat. Az elmúlt esztendőkben kapott már főszerepet a nap, amely a civil szervezet kutatásának elsődleges célpontja, ám a szakemberek az idei programban nem pusztán Naprendszerünk központi csillagára koncentrálnak.

A Naphoz kötődő (a Napból áramló nagy energiájú részecskék és mágneses terek Földre gyakorolt hatásait vizsgáló) űridőjárás kapcsán elmondják, miért is kell vigyáznunk a műholdjainkra, ráadásul naptávcső segítségével szemügyre is vehetik az érdeklődők a csillagot. Az előadások között szerepel azonban olyan is, amely arra ad választ, hogyan fogunk a Marsra eljutni, vagy hogy van-e élet a Naprendszerben a Földön kívül? Izgalmasnak ígérkezik az őseink csillagászatával foglalkozó prezentáció is.

A hétvége programjában szerepel egy kitekintés a 3D nyomtatás és a VR technológia világába is. Az előadások közötti szünetekben a résztvevőknek természetesen ez alkalommal is lehetőségük lesz beszélgetni a jelenlévő csillagászokkal, ráadásul a napfizikai alapítvány távcsöveivel, szakcsillagászok segítségével a Napot is fürkészhetik majd. A Magyar Napfizikai Alapítvány Naprendszerünk központi csillagának megismerése, valamint az űridőjárással kapcsolatos kutatások mellett részt vesz Európa legnagyobb naptávcsövének, az EST- nek (European Solar Telescope) a projektjében is. Ezt a forradalmian új, 4-méter átmérőjű teleszkópot arra tervezték, hogy példátlan felbontásban vizsgálhassuk az aktív Napot.

 

Gyulai Csillagászati Napok


Október 26-27. (szombat-vasárnap)
Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont


Október 26. (szombat)
10.00 Köszöntő
10.10 Magasi Bence: Fényes csillagunk, a Nap
11.10 Hugyecz Katinka: Viharos széllökések várhatók, avagy miért vigyázzunk a műholdjainkra
12.30 Asztalos Balázs - Belucz Bernadett: Naptávcsöves bemutató (jó idő esetén!)
14.00 Asztalos Balázs: Utazás a bolygók csodálatos világába – hogyan fogunk a Marsra eljutni?
15.00 Belucz Bernadett: Élet a Naprendszerben a Földön kívül


Október 27. (vasárnap)
10.00 Belucz Bernadett: Őseink csillagászata
11.00 Temesváry János: 3D nyomtatás és a VR technológia
A programokon a részvétel díjtalan.

További programok »

Friss hírek

Csomagtartójában csempészett pakisztániakat egy román férfi Battonyánál

Folytatólagosan, a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés és Magyarország területéről történő kiutasítás büntetés kiszabására tett indítványt egy 45 éves Magyarországon büntetlen előéletű Romániában élő, román állampolgárságú férfival szemben, aki egy személyautó zárt csomagtartójában is migránsokat szállított.
09:21
FEL