A chiphiány enyhülése idén már jelentős termelésnövekedést hozhat az iparban

2022. február 5. 06:25 | behir.hu

Örvendetesnek tartják az MTI-nek nyilatkozó elemzők, hogy a járműipar elhúzódó lejtmenetét a kisebb súlyú ágazatok teljesítménye ellensúlyozni tudta. Ez még inkább alátámasztja, hogy a chipek hiányának a második félévtől remélhető oldódása idén már érdemi növekedést hozhat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az elmúlt évben a 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző évi 6,0 százalékos visszaesés után.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a várakozásokon felülinek tartja az ipari termelés decemberi növekedését. A chiphiány továbbra is fékezi a járműgyártás termelését, más ágazatok jó teljesítménye viszont ezt részben ellensúlyozta. Úgy becsülte, hogy a félvezetők és más alkatrészek hiánya nélkül az ipari termelés volumene akár 6-8 százalékkal is meghaladhatná a jelenlegi szintet. Számításai szerint a negyedik negyedévben 1,5 százalékkal nőtt az ipari termelés a harmadik negyedévhez képest, így pozitívan járulhatott hozzá a GDP növekedéséhez.

A következő hónapokban újra növekedési pályára állhat az ipari termelés. A félvezetőhiány még sokiág fennmaradhat, de fokozatos javulásra lehet számítani, ami a második félévben meredek felpattanást okozhatna az ipari termelésben. A tavalyi 9,6 százalék után idén az ipari termelés 5,5 százalékos növekedésére számítanak a Takarékbank elemzői a bázishatások és új kapacitások üzembehelyezése miatt.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az, hogy a novemberben megugrott termelési szinthez képest gyakorlatilag stagnált, pontosabban mindössze 0,1 százalékkal mérséklődött, a termelés, az nem okozott semmilyen irányban sem extrém meglepetést. A második legnagyobb súlyú ipari ágazat, az elektronikai ipar jó teljesítménye sem volt képes egy erősebb decembert hozni az egész ipar számára, tehát a korábban látottaknál is nagyobb mértékű lehetett az autóipar visszaesése - vélekedett. A termelés múlt év egészében mutatott közel 10 százalékos emelkedése sokkal inkább hordozza a 2020-as mélypont jegyeit, sem mint a 2021. évi dinamikus növekedését - jegyezte meg.

Az ipari termelés továbbra is olyan, mintha egy üvegplafon lenne a termelési szint felett, amelyen nem tud áttörni a mutató. A 2015-ös termelési volumenhez mérve nagyjából 20 százalékkal nagyobb kibocsátás az, amit a jelenlegi körülmények között fenn tud tartani az ipar. Amíg nem javul érdemben a globális félvezetőhiány, addig az ipar aligha lesz képes dinamikus növekedést bemutatni.

Az idei évre előre tekintve mindenképpen biztató, hogy a megszokottnál alacsonyabb kapacitással működő húzóágazatok mellett is képes volt a magyar ipar relatíve stabilan teljesíteni. Amennyiben a kisebb ágazatok jó teljesítménye fennmarad és az év második felében az ellátási, szállítási problémák oldódásával az autógyártás és az elektronikai ipar is vissza tud térni a kapacitások válság előtti kihasználtságához, akkor idén dinamikus - immáron valós és nem nagyrészt a bázisból fakadó - növekedést produkálhat a magyar ipar, áttörve végre azt a bizonyos üvegplafont - bizakodott az ING Bank szakembere.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató, makrogazdasági üzletágának vezetője szerint pozitív meglepetés az ipari termelés decemberi előzetes adata, mivel kismértékű visszaesésre számított éves összehasonlításban. A vártnál kedvezőbb adat vélhetően két tényezőre vezethető vissza: a járműgyártás visszaesése szerinte  az előző hónapokban tapasztaltnál kisebb lehetett, illetve a többi iparág vártnál gyorsabban emelkedő termelése húzta felfelé az ipar termelését.

A decemberi kedvező adat a Századvég szakértője szerint jó jel lehet a 2022-es teljesítményre vonatkozóan is: ha a járműgyártást, és kisebb mértékben a többi ágazatot is érintő alapanyaghiány mérséklődik, az jelentősen javítani tudja az ágazat termelését, ami így húzóerőt jelenthet a GDP szempontjából is. Ez azonban a másik oldalról kockázat is: az alapanyaghiány és a szállítási nehézségek súlyosbodása visszább is vetheti az idei gazdasági növekedést - tette hozzá.

Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy az ipari termelés előzetes adata elmarad a várakozásától. Kedvezőnek tartja viszont, hogy decemberben csak a járműipar kibocsátása mérséklődött, így az utolsó havi adat rávilágít, hogy a hazai ipar mire lehet képes a legnagyobb súlyú feldolgozóipari alág nélkül.

Előretekintve, a január ismét növekedést hozhat. A járműipar  visszafogott teljesítményét - ahogy azt a decemberi adatok is mutatják - továbbra is ellensúlyozhatják a más alágakban kiépülő új kapacitások, amelyek támogatják a termelés bővülését. Az ellátási láncok nehézségei legkorábban az év közepétől enyhülhetnek érdemben, ezt követően az ipari export jelentős fellendülésére lehete számítani a cégek magas rendelésállományának és a kiépülő kapacitásoknak köszönhetően - jelezte az Erste elemzője.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL