A cél egy mentőautó

2016. április 13. 14:44 | Laczkó Viktória

Az országosan ismert Várfürdő Futás céja a sérült fiatalok gyógykezelését, rehabilitációját és sportolásukat támogatása. A jótékonysági eseményt az Összefogás a Sérült Gyermekekért Egyesület szervezi meg évről-évre az önkormányzat és a Gyulai Várfürdő támogatásával.

Kiemelt program Gyula város számára és a sportrendezvények közül mindenképpen a legfontosabb – mondta el Görgényi Ernő polgármester. Tavaly mintegy 1500 nevező vett részt az eseményen, de a szervezők idén még nagyobb érdeklődésre számítanak.

A befolyt összegből számos módon segít az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület  a gyerekeknek. Például táboroztatják őket. Tavaly Békés megye 11 településéről, 400 gyermeknek biztosítottak nyaralási lehetőséget. Ezenkívül sérült gyerekek társadalombiztosító által nem támogatott, alternatív gyógymódok finanszírozását látják el, segítik a sportolásukat, valamint speciális sporteszközöket, segédeszközöket szereznek be. Idén még nagyobb célokat tűztek ki - hangoztt el. Felföldi Sándor, az egyesület elnöke elmondta szeretnék bővíteni a táborukat, így még több gyereknek megadhatják a nyaralás élményét. Továbbá egy a koraszülöttek ellátását szolgáló mentőautót is szeretnének beszerezni. 

A jótékonysági versenyre nevezni online lehet a gyulafelmaraton.hu oldalon. Az április 15-ig jelentkezők között utazást sorsolnak ki, valamint a távot teljesítők ingyenesen léphetnek be aznap a Gyulai Várfürdőbe.

Ezek is érdekelhetik

FEL