750 település rendelője, orvosi eszközei újulnak meg a Magyar falu programban

2020. június 25. 08:31 | behir.hu

Hétszázötven település rendelője, illetve orvosi eszközei újulnak meg négymilliárd forint értékben a Magyar falu program idei forrásaiból - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán Nagykökényesen.

Gyopáros Alpár közölte: az orvosi rendelők fejlesztésére és az orvosi eszközpark korszerűsítésére, bővítésére kiírt pályázat eredményeit szerdán tette közzé a Miniszterelnökség. A döntés értelmében a kormány 143, orvosi rendelők építésére, illetve felújítására benyújtott pályázatot támogat, míg orvosi eszközök beszerzésére 607 településnek biztosít forrást.

Tavaly erre a célra több mint 900 település kapott támogatást, ezzel együtt két éven belül immár 1600-1700 település részesült ezekből a forrásokból - mondta a kormánybiztos.

Hozzátette: a 2019-ben nyertes pályázatokból "a legjobb ütemben, még a koronavírus-járvány megérkezése előtt valósultak meg az egészségügyi fejlesztések". Bár a kistelepüléseket kevésbé érintette súlyosan a betegség, az ott élők biztonságérzetét feltétlenül erősítette, hogy felkészülten néztek szembe ezzel a nehéz időszakkal.

Tavaly és idén egy másik fontos, alap-egészségügyi ellátást érintő pályázati lehetőséggel is segíti a kabinet a falvakat, hiszen orvosi szolgálati házak épülhetnek a program keretében azokon a településeken, ahol legalább fél éve betöltetlen a háziorvosi praxis - ismertette, hozzátéve, reményeik szerint ez legalább 30 helységben szünteti meg az eddigi orvoshiányt.

Hangsúlyozta: a Magyar falu program kiemelt célja a kevesebb mint 5000 lakosú kistelepülések népességmegtartó erejének növelése. Ezt szolgálja az a kilenc jogcímen meghirdetett pályázat, amelyek mindegyike a helyi életminőség javításához nyújt segítséget. Ezekre eddig idén már csaknem 8000 támogatási kérelmet adtak be az érintett önkormányzatok és történelmi egyházak.

Megemlítette, hogy a Magyar falu program egyik meghatározó pillére a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelynek hatása már érzékelhető. A magyar kistelepülések százaiban, ezreiben elkezdődött a fiatalok visszatelepülése, és ezzel párhuzamosan csökkent a elvándorlás mértéke is.

Forrás: MTI

További programok »

FEL