280 év üzenete – újra látogatható az orosházi múzeum

2024. január 27. 16:02 | Hidvégi Dávid

Újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum. A felújítást a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiumának pályázatán elnyert közel 97 millió forintból végezték el, amelyet a helyi önkormányzat további 75 millió forinttal egészített ki.

A patinás épület kívülről és belülről is teljesen megszépült. A múzeum a felújítást követően egy átadó ünnepséggel nyílt meg szombaton a látogatók előtt. Az intézmény egyik kiállítási anyaga az Orosházán született Thék Endre, a magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtőjének életét mutatja be. A másik állandó tárlat pedig interaktív elemeken keresztült a település történetét ismerteti.

– Az alsó szint időszaki tárlatokra is alkalmas. Fent az állandó kiállításunk két részre bontható. Thék Endre a géniuszunk, főként ő volt a hívószavunk a pályázaton. Tudtunkkal az országban egyedül itt van emlékterme. A másik állandó tárlatunk a régészettel, a helytörténettel és a néprajzzal foglalkozik – fogalmazott Józó Tamásné múzeumigazgató.

A múzeum állandó tárlata magángyűjtők olyan felajánlásaival is bővült. Jusztin Balázs iskolai emlékeit, például régi órarendjét és bizonyítványát adta az intézmény rendelkezésére, továbbá az általa vezetett alapítvány is bővítette a múzeum gyűjteményét.

– Krausz Imre fotográfus halála után örökösökhöz került a hagyatéka, amit átvett az Orosházi Ipartörténeti és Művészettörténeti Alapítvány. Három évig kezeltük ezt, kiállítást rendeztünk ebben a múzeumban. Úgy gondoltuk, az anyag úgy kerül méltó helyére, ha odaajándékozzuk a múzeumnak – mondta a kuratóriumi elnök.

A múzeum az elnyert pályázatnak köszönhetően a 21. század követelményeihez igazíttotta a tárlatot. A látogatók például QR-kód beolvasásával sokkal többet megtudhatnak a kiállítás anyagáról, de a hagyományos tárlatvezetés is a rendelkezésükre áll.

– A múzeum nem nagy, de minden egyes kis üveges vitrin csodákat rejt. Például van egy régi rádió, ott van egy QR-kód amit ha a látogató lefényképez, akkor a rádió megszólal eredeti hangon. Egy kis csoda, egy kis ékszerdoboz lett az intézmény – hangsúlyozta Dávid Zoltán polgármester.

További programok »

FEL