Varga Tamás a koszorúzáson bemutatta a festőt, aki az elemi iskola nyolc osztályát szülővárosában végezte, rajzkészségére az iskola tanítója figyelt fel, az ő tanácsára kezdett el rajzolni.
Perlrott Csaba Vilmos 1899-től Pesten a fővárosi Ipar Rajz Iskolába járt. Órásmester édesapja zenészt vagy órást akart belőle nevelni, a zene tanulásához azonban nem volt kedve, inkább a festői pálya vonzotta.
1904 májusában Abonyba került Koszta Józsefhez, aki tehetségesnek találta, így Nagybányára irányította. Itt Iványi Grünvald Béla tanítványa lett. Később Párizsba ment, ahol művészete sorsdöntő hatással volt fejlődésére.
1906 őszén otthagyta az akadémiát, majd többedmagával saját iskolát alapított. Henri Matisse-tól tanultak, aki átalakította szemléletét, elsajátította az interpretált kópia technikát. Képein uralkodóvá vált a konstrukció, a plasztikus formák szerkesztettsége.
Hatással volt rá Matisse mellett Cézanne, Gauguin és Van Gogh stílusa. Nagybányára visszatértekor több barátjával együtt neósnak nevezték magukat.
Külföldön, kiállításon először 1907-ben szerepelt festményeivel, 1908 és 1913 között pedig egyre gyakoribbá váltak tárlatai Brüsszelben, Nizzában és Kölnben is. 1911-ben Spanyolországban járt francia alapítványi ösztöndíjjal. El Greco képeinek hatására művészete az expresszionizmus irányába fordult.
Az 1920-1923 közötti időszakot emigrációban töltötte feleségével. Külföldi tartózkodása alatt több kiállításon is látható volt alkotása. 1924-ben hazatért, az Andrássy úton bérelt új termet. Tagja lett a képzőművészek új társaságának. 1943-ig évente szervezett tárlatokat a nemzeti szalonban.
Az 1920-as és 1930-as években kisebb-nagyobb megszakításokkal Németországban, majd Párizsban élt, a Notre-Dame-ot több festményén szerepeltette. 1930-ban szülővárosa, Békéscsaba számára is megmutathatta tehetségét a múzeumban nyílt kiállítása alkalmával. Az 1930-as évek második felétől kapcsolata megszakadt Nagybányával, rendszeresen járt Szentendrére, ahol tájképeket festett. Utolsó párizsi kiállítása 1939-ben volt. Az 1940-es évektől Szentendrén élt haláláig.
1949-ben gyűjteményének nagy részét a békéscsabai múzeumnak ajándékozta, a városi tanács azonban nem foglalkozott a felajánlással. Pár nappal a 75. születésnapja előtt Budapesten hunyt el, 1955-ben. A fővárosban, a Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik.
Emléktábláját megkoszorúzta Békéscsaba Megyei Jogú Város nevében Varga Tamás alpolgármester, valamint koszorút helyeztek el a megjelentek a Munkácsy Mihály Múzeum, továbbá a Békéstáji Művészeti Társaság nevében.
