Szeptembertől ismét emelkedik a menza díja Békéscsabán

2023. augusztus 24. 16:38 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Tavaly óta az egészségügyi alapellátási intézmény és egy megbízott vállalkozó látja el a gyermekétkeztetési feladatokat Békéscsabán. A nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen a szolgáltató kezdeményezésére ismét emelték az ételadagok árát és az intézményi térítési díjakat.

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk a tavaly októberi 30 százalékos emelkedés után, idén ismét emelik a békéscsabai menza díját. A békéscsabai közgyűlés júniusban a vállalkozó által kért 30 százaléknál alacsonyabb mértékű emelést állapított meg a közétkeztetésben szeptember elsejétől. 

– Alacsonyabb térítésidíj-emelést terjesztettünk elő, mert az ország legmagasabb pozícióiban lévő személyek elemzései alapján az év utolsó félévében, negyedévében jelentősen lassuló inflációra számíthatunk, amely minden bizonnyal vonatkozik majd az élelmiszeriparra is – hangsúlyozta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere az előterjesztés kapcsán a közgyűlésen.

A szolgáltató cég ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy a tavalyi háborús inflációt követően a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján is 40 százalékos az élelmiszerár-infláció, míg a saját tapasztalataik alapján egy év alatt az alapanyagárak 112 százalékkal nőttek.

– Hat dietetikusunk dolgozik azon, hogy ebből a keretből jó minőségű ételt tudjunk biztosítani a békéscsabai gyermekek számára. Rendkívül nagy előkészítő munkát tettünk bele az őszi kezdésbe. Másrészről a beszállítóinkat olyan áralkuba kényszerítettük – mondhatjuk – hogy ki tudjuk szolgálni a békéscsabai gyerekeket  – tájékoztatott Demeter László, a Pannon Meza Kft. ügyvezetője. 

Az áremelkedés az óvodai, az általános és középfokú iskolai korcsoportokat érintően 9 százalékos, a kollégiumi ellátásoknál pedig  10,5 százalékos lesz szeptembertől.

További programok »

FEL