Itthon

2023. március 30.

Leszakadt az egyik dobozi híd

A napokban leszakadt – szabályosan a középen kettétört – a dobozi Varga-Hosszai főcsatornán (Holt-Fekete-Körös) átívelő híd, vagyis a kastélypark Kossuth téri bejáratánál található gyalogátkelő. Egy olvasónk elmondása szerint a gyalogátkelő már évek óta rossz állapotban volt.
2023. március 30. 15:08 | Such Tamás
Tovább olvasom

Villamos Szakmai Nap a Trefortban

Az idei tanévben már harmadik alkalommal rendezték meg a Trefort Ágoston Technikumban az úgynevezett Villamos Szakmai Napot. Az érintett diákság és a szakmai előadók mellett olyan vállalatok, piaci szereplők is megjelentek, akik kiállítóstandokon mutatták be különböző villamos szakipari érdekességeket.
2023. március 30. 12:39 | Fajó Attila
Tovább olvasom

Nem adott elsőbbséget a biciklisnek, csigolyatörés lett a vége

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 36 éves büntetlen előéletű sarkadi férfival szemben, aki úgy okozott súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetet, hogy nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak.
2023. március 30. 10:53 | behir.hu
Tovább olvasom
2023. március 29.

Komfortossá, egyszerűbbé vált az ügyintézés a kormányhivatal két osztályán

Február 1-jétől a Békés Vármegyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Családtámogatási Osztálya, illetve a Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztálya egy helyre, a Munkácsy utca 4. szám alatti átalakított épületbe költözött. A beruházást ünnepélyes keretek között március 29-én, szerdán adták át.
2023. március 29. 13:31 | Hidvégi Dávid
Tovább olvasom
FEL