Itthon

2020. február 11.

A Bibedombi szörnyhatározó nem tündérmese

„A szörnyek azért vannak, hogy lássuk, mitől félünk” – meséli Adamik Zsolt a gyerekeknek, akik, ha jól figyelnek, rájönnek: amit már láttak, ismernek, attól többé nem kell félniük. Az Aranyvackor-díjas Bibedombi szörnyhatározó ősbemutatóját február 8-án láthatta a Békéscsabai Napsugár Bábszínház közönsége.
2020. február 11. 13:15 | behir.hu
Tovább olvasom

Békés megyében kedden reggel 6 és 9 óra között 27-szer riasztották a tűzoltókat

Kedden reggel összesen 27 bejelentés érkezett a tűzoltókhoz Békés megyében, ez több eset, mint ahányat a Ciara nevű viharciklon hétfőn egész nap okozott. A szélvihar első napján délutánig 16, eset pedig 8 riasztást kapott a megyei katasztrófavédelem – tájékoztatott a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője.
2020. február 11. 12:15 | Kugyelka-Zámbori Eszter
Tovább olvasom

Ma van a betegek világnapja

A betegek világnapját tartja ma a katolikus egyház. Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában mutat be szentmisét délután, és együtt imádkozik a betegekkel - közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense.
2020. február 11. 08:12 | behir.hu
Tovább olvasom
2020. február 10.

További programok »

FEL