Tervek szerint halad a Deák utcai híd építése

2024. április 30. 17:10 | behir.hu

A Deák és József Attila utcákat összekötő híd úgynevezett monolit vasbeton-szerkezetű pályalemeze elkészült – tájékoztatta a munkálatokat végző Galéria Invest Kft. a lebonyolító szervezetet. A kivitelező már megépítette a vasbeton hídpilléreket is.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk elkészült az új átkelő hídfelületének betonozása a József Attila és Deák utca között, ezért április elején a kivitelező már el is bontotta az oldalsó állványzatot. Ezzel a híd építése egy újabb mérföldkőhöz érkezett.

A tájékoztatás szerint a következő munkafolyamat a híd külső szegélyelemei legyártásának előkészítése. Ehhez felmérik a finombeton szegélyelemek és pillérburkolatok pontos méreteit, majd a felmért értékek alapján legyártják ezen elemeket. Ezzel a munkafázissal egyidőben az ivóvízvezetéket is részlegesen kiváltják. Ezt követően a szakemberek elhelyezik az előregyártott finombeton elemeket és az acél korlátokat, majd kiépítik a hídvilágítást és végül a térburkolatot is lerakják, valamint kiépítik a kétoldali vizsgálólépcsőt. 

A híd építésével kapcsolatban továbbra is kérik a közlekedők türelmét, illetve azt, hogy a kihelyezett közlekedési táblák jelzései szerint közlekedjenek.

A beruházási projekttel kapcsolatos bejelentések, kérdések, észrevételek e-mailben a bcsvarosfejlesztes@bcsvarosfejlesztes.hu címre, illetve postai úton a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft., 5600 Békéscsaba, Szent István tér 10. sz. 1. emelet 4. sz. iroda címre küldhetők. (Azt kérik, hogy a levélben tett bejelentés esetén ne maradjon el az értesítési cím pontos megjelölése.)

További programok »

FEL