A fővárosban kezdi a BRSE a Magyar Kupát

2023. szeptember 24. 07:32 | behir.hu

Megtartották a Magyar Kupa 2023/2024-es kiírásának sorsolását a Magyar Röplabda Szövetség székházában. A kétszeres győztes Swietelsky-Békéscsaba az elmúlt két idényben ezüst-, illetve bronzérmet szerzett, tavalyi négyes döntős szereplésének köszönhetően pedig kiemeltként várta a női sorozat menetrendjének kialakítását, azaz a selejtezőben nem kell pályára lépnie.

Az eseményen Vatai Gabriella, az MRSZ ügyvezető igazgatója húzta ki Mezei Zoltán közreműködésével a párosításokat – számolt be a csabai klub hivatalos oldala. Az már korábban eldőlt, hogy a BRSE a tavalyi sorozat végeredményének megfelelően egy ágra került a bronzérmes Fatum-Nyíregyházával, amellyel legkorábban a legjobb négy között csaphat össze.

A sorsolás azt eredményezte, hogy Tóth Gábor együttese a Közgáz–TFSE fővárosi derbi győztesével találkozik a nyolcaddöntőben, azaz a papírforma alapján – mivel a TFSE NB I-es, a Közgáz pedig NB II-es – jó eséllyel megismétlődik a tavalyi párharc a 16 között. A versenykiírás értelmében ezúttal is egyetlen mérkőzésen dől majd el a továbbjutás, ugyanis a csabaiak ellenfele alsóbb osztályban szerepel, ilyenkor pedig a lejjebb rangsorolt gárda pályáján meccselnek a felek.

Amennyiben Molcsányi Ritáék sikerrel veszik az első akadályt, már a negyeddöntőben kemény csata várhat rájuk, ugyanis a MÁV Előre–Szent Benedek Röplabda Akadémia rangadó győztesével kell megküzdeni az elődöntőért.

A mérkőzések időpontjairól később születik megállapodás.

 

További programok »

FEL