Rangadóval kezdi a szezont a BRSE, novemberben lengyel rivális érkezik

2023. július 27. 12:00 | Kovács Dávid

A Magyar Röplabda Szövetség elkészítette a 2023/2024-es Extraliga alapszakaszának menetrendjét.

A soroslás szerint az első fordulóban az előző szezonban ezüstérmes Swietesky-Békéscsaba a Fatum-Nyíregyházát látja vendégül a városi sportcsarnokban, méghozzá 2023. október 14-én – írja a klub hivatalos oldala.

A program további részével kapcsolatban zajlanak az egyeztetések, a pontos időpontokat a közeljövőben jelenti majd be az egyesület.

A nemzetközi szövetségben az elmúlt héten tartották meg a 2023/2024-es szezon nemzetközi sorozatainak sorsolását. A második számú európai sorozatban, a CEV Kupában, a lengyel BKS Bostik ZGO Bielsko-Biala együttese lesz Molcsányi Ritáék ellenfele a legjobb 32 között. A gárda tavaly 4. helyen végzett a bivalyerős Tauron Ligában, nem mellesleg nyolcszoros bajnok, hétszeres kupagyőztes és kétszeres szuperkupa-győztes. Jelenlegi keretében lengyel, észt és korábbi brazil válogatott röplabdázók is találhatók.

A párharc első mérkőzése 2023. november 7. és 9. között lesz Lengyelország déli részén, a Krakkótól mintegy 100 kilométerre délnyugatra található Bielsko-Bialában, a visszavágót pedig november 14. és 16. között rendezik Békéscsabán.

További programok »

FEL