Zalai Mihály: Semmilyen véleménykülönbség nem rendezhező megfélemlítéssel

2018. január 10. 11:00 | behir.hu

Az utóbbi napokban többen is megszólaltak a Végegyházán, múlt hét csütörtökön történtekkel kapcsolatban. Ezúttal Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke adott ki közleményt, amelyet változtatás nélkül közlünk.

"Varchó István polgármester úrral és a végegyházi képviselő-testülettel kiválóan együttműködött önkormányzatunk az elmúlt években. Polgármester úr 2016 decemberében bekövetkezett haláláig több pályázatot készítettünk elő, melyek azóta a megvalósítás szakaszába értek. Hamarosan megújul a piac, az orvosi rendelő, a szociális alapszolgáltatás, de épületek energetikai fejlesztésébe és az óvoda felújításába is belefogtunk. Új fokozatra kapcsolt Végegyháza fejlesztése.

Sajnálom, hogy ez a Békés megyei település az elmúlt napokban egy negatív hír kapcsán került be a megyei és országos sajtóba, ahelyett, hogy a megvalósuló végegyházi beruházásokról beszélnénk. Nagyon sok megyei településsel működünk együtt a megye fejlesztésén, minden településen vannak nézetkülönbségek, viták. Úgy gondolom, hogy semmilyen véleménykülönbség nem rendezhető a megfélemlítés eszközével, képviselők családtagjainak, nőknek a fenyegetésével. Egyetlen településvezető sem utasíthatja, kérheti erre a támogatóit, párbeszédre kell törekedni. Elfogadhatatlan az, hogy ezeket a vitákat üvöltözéssel, félelemkeltő felvonulással, agresszióval oldják meg. A 2017 előtti termékeny időszak bizonyítja, hogy nem ez Végegyháza fejlődésének az útja."

További programok »

FEL