Változó világ, változó szülő-gyerek - Előadás a felnőttkor problémáiról

2017. szeptember 12. 10:10 | Szabó Rita

Öt napon át, több mint ezer középiskolás diáknak lesz lehetősége meghallgatni a Csabagyöngye Kulturális Központban Szicsek Margit, tanácsadó szakpszichológus előadását, amely a felnőtté válás és a szülői szerepkörök kérdését boncolgatja. Az egy óra alatt a Z generáció jelenlegi helyzetéről és a szülővé válásról is beszél a főiskolai docens.

Rendhagyó tanórával kezdték a hetet azok a 11-12. évfolyamos középiskolások, akik meghallgatták Szicsek Margit főiskolai docens előadását hétfő reggel. A téma a felnőtté válás és a szülői szerepkörök voltak, de a párkapcsolati problémákról, önismeretről és a személyiségfejlődésről is szó esett.

A prezentáció két részből állt. A diákok először a mostani életszakaszukról hallgathattak meg néhány tanácsot, majd a szakpszichológus kitért arra is, milyen is a 21. században a jó szülő. A rendezvény célja elsősorban, hogy szembesítse a fiatalokat azokkal az aktuális problémákkal, amelyekkel először majd szülőként szembesülhetnek.

Az előadásnak azért van jelentős szerepe, mert ezekről a dolgokról nem igazán beszélnek a gyerekekkel, sem a szülők, sem pedig a pedagógusok. A szakpszichológus szerint pedig erre szükség lenne. Hozzátette: manapság egyre több fiatal fordul hozzá segítségért magánpraxisán, ezért is döntött úgy, hogy összeállítja a prezentációt a témában.

Az előadás ezen a héten minden reggel szerepel a Csabagyöngye programjában, így azt összesen több, mint ezer középiskolás hallgathatja majd meg.

 

 

 

További programok »

FEL