Ugrai Gábor: Közelebb lehet hozni a történelmet, ha helytörténetet is tanítunk

1944. szeptember 21-én több mint 600 bomba zuhant Békéscsabára, ez okozta a legnagyobb károkat abban az időszakban a településen. Az áldozatokra emlékezve, előttük tisztelegve egy emléktáblát avattak nemrégiben Békéscsabán. A 7. Tv Aktuális című műsorában Ugrai Gábor történelemtanárral, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnökségi tagjával Horváth Szabolcs műsorvezető beszélgetett.

 

– Mennyire pontosak az adatok, mennyire pontosan mutatják a mi történelmünket?

 

– Szinte bizonyos, hogy így voltak. A hadseregek híresek arról, hogy mindent leírnak, és mindent szám szerint vezetnek, persze nem mindig pontosan. Rendelkezünk adatokkal a magyar hadsereg részéről is a kárfelmérésről, ami Békéscsabán történt a bombázás után. Tudjuk azokat az adatokat, amelyeket az amerikaiak, az angolszász erők végeztek el, akik bombázták Békéscsabát. Természetesen a két adatot egyesíteni kell, összegezni kell, és ebből talán megszületik az igazság. Az igazsághoz hozzátartoznak a túlélőknek az elbeszélései is. Ezek jobban megérintik az embert, mint a puszta számok. Hogyha azt mondom, hogy 607 bomba esett le Békéscsabára, ez egy szám. De amikor egy túlélő beszél arról, hogy ő mit érzett akkor, az már egy érzelem. A kettő együtt szerintem valahol a történelem.

 

– Békéscsaba városának életében egyébként ez igen komoly tragédia volt. Mit okozhatott ez az itt lakók életében?

 

– Békéscsabát nagyon sokáig elkerülték a második világháború viszontagságai. Gyakorlatilag a német megszállás után kezdődött meg Magyarország bombázása az angolszász erők részéről, akik egyébként Olaszországból érték el Magyarországot. Az angolok, amerikaiak partra szálltak Szicíliában, majd Dél-Itáliában. Az ottani repülőterek hatósugarában volt benne többek között Békéscsaba is. Gyakorlatilag addig Csabán háborús események nem voltak. Tehát nem támadták Békéscsabát. Ahogy haladunk tovább a történelemben, a másik fordulópont a román átállás volt. A románok augusztus 23-án az addigi tengelyhatalmak mellől átálltak a szövetségesek oldalára. Ez nekünk, csabaiaknak különösen jelentős, hiszen addig arra építette fel az ország a védelmi vonalát, hogy a Kárpátokon keresztül megvédik hazánkat. Innentől kezdve viszont Románia felől szabadon jöhetett az ellenség Magyarországra. Ezért értékelődött fel Békéscsaba, a békéscsabai vasútállomás, mert Aradról megkezdődött már a német-magyar erők a visszavonulása. Békéscsaba harcoló félként, ha mondhatom így, ekkor találkozott először a háborúval. Eddig újságból olvashatta, filmhíradóban nézhette, rádióban hallgathatta, esetleg a szabadságon lévő katonák elbeszéléseiből tudhattak a csabaiak arról, hogy milyen is egy háború. Sajnos szeptember 21-én megtapasztalták közelről.

 

– A katonaság vagy a békéscsabaiak fel voltak erre készülve? Fel lehet erre készülni?

 

Fel kell készülni! Tehát egy hadviselő félnek mindenképpen törődnie kell a saját állampolgáraival. Tudták már, hogy bombázások vannak, a magyar fél is tudta, hogy a békéscsabai vasútállomás egy fontos csomópont. Természetesen kiépítettek olyan menedékhelyeket, olyan óvóhelyeket, ahova mind a polgári lakosság, mind a  hadsereg lemenekülhet. De éppen a csabai bombatámadás példa arra, hogy ez nem mindig jelent menedéket. Hiszen a Kakas szálloda is bombatalálatot kapott, és a Kakas szálloda óvóhelyére lemenekült 20-25 ember ott halt meg, mert nem tudtak kijönni. Tehát ilyenkor ez is veszélyt jelentett. Felkészültek, de háborúban azt szokták mondani, hogy nem lehet mindenre felkészülni, sajnos.

 

 

– 75 ember halt meg és nagyon sokan megsérültek. Ez a szám, ha ilyen jellegű, vagy ekkora bombázást nézünk, nagynak számít?

 

Egy ember halála is tragédia az is nagyon sok. Voltak ennél nagyobb bombázások, Budapestet, Debrecent, Szolnokot ennél nagyobb bombatámadások érték. Szolnoknál ott van a Tisza-híd is, ami a város közelében húzódik. De Békéscsabát ekkor érte el a háború. Pár nappal a bombázás után, október 6-án gyakorlatilag véget ér a háború a csabaiak számára, hiszen az orosz hadsereg valahonnan Lencsési út felől megérkezett a városba. Nagy harcok nem voltak Csabán, bár ahogy kutatom a katonasírokat, elég jelentős számú katonasír van, melyen a halálozási dátum az ‘44 október 6-a. A front egyébként egy nap alatt az egész megyén átvonult. Tehát gyakorlatilag a szovjet hadsereg egy nap alatt a megyét elfoglalta. Ezután jött a szovjet megszállás. Bár meg kell jegyeznem, hogy Békéscsabát érte még bombatámadás. Nem az angolszász erők részéről, hanem novemberben, amikor már a szovjetek voltak az urak Békéscsabán, a németek bombázták a várost. Na, ezt a bombázást kéne egy kicsit jobban kutatni, erről nagyon keveset tudunk. Találtam olyan sírt a vasúti temetőben, ahol a német támadás áldozatait temették el, és ott lehet rájuk emlékezni.

 

– Miért tudunk a novemberi német támadásról kevesebbet?

 

Ez egy jó kérdés. Nekünk, mint városvédőknek még mindig vannak feladataink. Ez is egy feladat. Hogy akkoriban mikor és kik támadták meg pontosan ezt a várost. Rengeteg ilyen van, nemcsak Magyarország történetében, hanem Békéscsaba történetében is. Valahogy így fog összeállni a kép valamikor talán a város újratelepítésének háromszázadik évfordulójára, hogy még többet megismerjünk Békéscsaba múltjából.

 

– Mennyi idő alatt sikerülhetett újraépítkezni, és ebből mondjuk lelkileg is felépülni?

 

– Először megkezdődött a mentés, a romeltakarítás. Egyébként nagyon nagy szerencséje volt a városnak, ha lehet egyáltalán ilyet mondani. Hiszen a harmadik vágányon nagyon sok olyan kocsi állt, amiben légi aknák voltak. És hogyha az is találatot kap, akkor még nagyobb lett volna a pusztítás. Nemcsak a vasútállomás pusztult volna el, hanem a környéke is. Szerencsére ez nem következett be. Én olvastam olyan leírásokat, hogy nagyon sokáig lehetett még hallani azoknak a hangját, akik beszorultak az óvóhelyre. Akik lent még éltek, csak nem tudtak kijönni. A gimnázium tanárai mentek például segíteni. Megpróbáltak romokat eltakarítani, megpróbáltak segíteni a bent szorultakon. A csabaiak számára ezt érzelmileg nagyon nehéz volt feldolgozni. Addig a háború messze volt. Most viszont megérkezett ide, és nagyon sokan meghaltak. Egyébként a vasúti temetőben találhatóak azoknak a sírjai, akik meghaltak ebben a bombatámadásban. Itt leírtam magamnak a feliratot, ez így szól: „Itt porladnak föltámadásig, akik Békéscsaba leggyászosabb napján bombák áldozatai lettek. Itt lehet megtalálni, és leróni kegyeletünket azoknak, akik ekkor haltak meg.”

 

– Tudtunk egyébként védekezni, vagy ez teljesen esélytelen volt abban az időszakban?

 

Magyarországnak a második világháborúban a szerepe bonyolult volt. Ami tény: a magyar hadsereget nem arra képezték, hogy a szovjetek ellen harcoljon. Tehát ezek a katonák arra lettek kiképezve, hogy megvédjék az országot. Belekeveredtünk a háborúba, a hadsereg nagy része ott maradt – Don-kanyar, egyéb sajnálatos történetek. És amire a front elért Békéscsabára, illetve elért Magyarországra, ez a hadsereg kivérzett. Ez a hadsereg nagyon jól harcolt és hős katonák voltak közöttük, de nem volt esélyük. Tehát ekkor, ‘44 közepe, vége felé mindenki tudta, hogy Magyarország, illetve Németország ezt a háborút elveszíti. A hadsereg mindent megpróbált, hősiesen harcolt, de gyakorlatilag nem volt esélye. A románok ezt ismerték fel, ezért álltak át a másik oldalra, és gyakorlatilag ők győztesként fejezték be a háborút. Meg kell nézni, hogy Erdély hova tartozik ma. Mi magyarok vesztesként fejeztük be, Románia győztesként. Románia hamarabb ott volt a Szovjetunió elleni támadáskor, mint Magyarország. De mindig az számít, hogy a végén hol állsz. Sajnos rossz oldalon álltunk.

 

– Amellett, hogy városszépítőként kutatásokkal foglalkozol és megpróbálsz teljes képet alkotni az itt történt eseményekről, azt is zászlódra tűzted, hogy a fiatalokat még jobban bevond ebbe, és még jobban átad ezt a békéscsabaiságot. Ezeken a történeteken keresztül ez szerinted mennyire jön össze?

 

Nagyon. Híve vagyok annak, hogy amikor mi történelmet tanítunk akár általános iskolában, akár középiskolában, muszáj belecsempésznünk a helytörténetet. Beszélhetek a világháborúról a gyerekeknek, és érdekelni fogja őket, de hogyha elmondom azt, hogy mi történt Békéscsabán, akkor kicsikét ráeszmélnek arra, hogy ez a háború ez nem a tankönyvekben létezik, ez a háború ez itt volt Békéscsabán. Esetleg megkérdezik a még élő rokonokat, akik tudnak erről mesélni. Rengeteg el nem mondott történet van még az emberekben. Akár a világháborúról, akár ’56-ról, akár bármilyen történelmi eseményről. A gyerekekhez sokkal közelebb lehet hozni a történelmet, ha helytörténetet tanítunk a kezdetektől napjainkig. Én úgy tapasztalom saját munkám során, illetve városi versenyek szervezésekor, hogy a gyerekeket nagyon érdekli Békéscsaba. Rácsodálkoznak, hogy jé, hát a háború az Csabán is volt. Ezért is nagyon jó, hogy ez az emléktábla elkészült, mert ott is megemlékezhetünk erről.

 

– Egyébként a történelemkönyvekben valamennyi helytörténet is benne foglaltatik?

 

Nincs, nem is lehet benne. Én ugye Békéscsabán más helytörténetet tanítok, mint valaki Kaposváron. De nekem célom, szeretnék elkészíteni egy olyan kézikönyvet történelemtanároknak, amiben pont erről van szó. Tehát amikor például tanítjuk Mátyás királyt mi történelemtanárok, akkor megvan a tematikája, hogy mit kell tanítanunk. De legyen ott két mondat, hogy amikor Mátyás király uralkodott Magyarországon, akkor mi volt Csabán. Én nagyon szeretnék egy ilyen kiadványt elkészíteni, átadni a történelemtanároknak. Fűzzük bele, csempésszük bele. És még egyszer mondom, ez két mondat, ez három mondat, ez egy történet. És sokkal közelebb fog kerülni a gyerekekhez a történelem, jobban meg fogják tanulni a történelmet.

 

Megosztás:

Címke: , , ,

Vélemény, hozzászólás?