Tudás és összhang

2017. január 14. 17:02 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Huszonharmadik alkalommal rendezik meg Békéscsabán az Országos Szólótáncfesztivál döntőjét. A fináléba jutott 70 versenyző férfi szóló, illetve páros kategóriában méri össze tudását az Aranygyöngyös és az Aranysarkantyús táncos díj elnyeréséért.

Vaszkóné Mochnács Renáta és Vaszkó János már tíz éve házasok és még ennél is régebben táncolnak együtt, így az összhanggal nem volt probléma az Országos Szólótáncfesztiválon sem. A párosoknak tyukodi és küküllő menti táncokat kellett a kötelező kategóriában bemutatni, de emellett még egy saját produkcióval is készültek.

- A szabadon választott táncunk a dél-alföldi olávos és frisses lesz, melyek nagyon közel állnak a szívünkhöz, és reméljük, hogy ez az előadáson is látszódik majd - osztotta meg velünk Vaszkóné Mochnács Renáta Aranygyöngyös táncos.

A résztvevők a viharsarki fesztiválon több versenyszámban is megmutathatták, hogy mit tudnak. A kötelező táncok között szerepel a Nyugati palóc verbunk, a Széki sűrű és ritka tempó, a Szatmári lassú és friss csárdás is.

A fesztivál programja folyamatosan formálódott az elmúlt évtizedekben. Mlinár Pál, a Balassi Táncegyüttes vezetője elmondta, idén viszont annyi változás volt, hogy már pénteken este a kötelező táncok versenyével kezdődött el a háromnapos program, míg korábban ez csak próbanap volt.

Így a versenyzők már január 13-án, pénteken színpadra léptek és bemutatták a kötelező táncokat. Szombaton, pedig már a szabadon választott táncokkal álltak színpadra a versenyzők.

A szombat esti gála úgynevezett öröm tánccal fog kezdődni, ezt követően hirdetik majd ki az eredményeket, végül az újdonsült Aranygyöngyös és az Aranysarkantyús táncosok előadását láthatja újra a közönség.

Vasárnap a szakmai értékeléssel ér véget az országos rendezvény, ahol minden résztvevő teljesítményét egyénileg értékeli a zsűri.

FEL