Szorosabb kötelék a kormányhivatal és a mérnökök között

Együttműködési megállapodást írt alá a Békés Megyei Kormányhivatal és a Békés Megyei Mérnöki Kamara. A megállapodás lényege, hogy mindkét fél jobban szem előtt tartsa a célokat, illetve az, hogy hatékonyabb legyen a feladatok elvégzése.

A Békés Megyei Mérnöki Kamara elnöke elmondta, hogy az együttműködésben különböző feladatokat és felelőseket határoznak meg az adott témákhoz. Ennek a folyamatnak a rendszeres ellenőrzésével és beszámoltatásával egy olyan rendszer alakulhat ki, ami nem csak egy íróasztali megállapodás lesz, hanem egy élő kapcsolat.

– Ennek a célja, hogy még szabályozottabb keretek közé helyezze azt az együttműködést, ami már évek óta megvan a kormányhivatal külön szakági szerveivel. Az a legfontosabb, hogy szabályozottabb legyen a működés és segítse a munkát – fogalmazott a Békés Megyei Mérnöki Kamara elnöke, Buzás Zoltán.

Dr. Takács Árpád elmondta: a Magyar Mérnöki Kamara egy fontos együttműködési, illetve stratégiai partnere a kormányhivatalnak.

– A kormányhivatal munkatársainak benne kell lenniük a tervezési folyamatokban. Ez azt jelenti, hogy nem a végén kapunk meg egy 500-600 oldalas tervdokumentációt és aztán rávágjuk az engedélyező pecsétet, hanem a folyamatokat benne követve a mindennapokban olyan kapcsolattartást szeretnénk elérni, amely akár egy kiemelt beruházást, akár pedig egyéb beruházások nyomon követését jelenti – fejtette ki a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Dr. Takács Árpád.

A kormánymegbízott továbbá hozzátette: 2018-ra egy közös cselekvési tervet dolgoznak ki valamennyi kamarával, ezzel elősegítve a hatékony munkát.

 

 

 

 

Megosztás:

Címke: , , ,