Szereposztás Hajtmann Ildikóval és a Sorsfonó Társulattal

Nem mindennapi előadásra vállalkozott Hajtmann Ildikó Békéscsabán élő, BONIS-BONA-díjas, Kiváló Tehetséggondozó tanár, karvezető és előadóművész, valamint a Sorsfonó Társulat. Egy olyan estet kínálnak a közönségnek, ahol Hajtmann Ildikó énekel, az ennek nyomán a közönségben megjelenő érzéseket pedig a társulat tükrözi vissza.

Hajtmann Ildikót Békéscsabát számos szerepkörben ismerik, de talán az egyik legismertebb ezek közül az, hogy előadóművész. Magánénekesként szeretik a hangját az ország sok városában, de Európa több országában is énekelt már. Bár komolyzenész, szívesen tesz kirándulást az igényes könnyűzene és a musical világában is. A Sorsfonóval közös, Szereposztás című előadásban egy zenei utazásban vehetünk részt vele.

A Sorsfonó Társulat Békéscsabán 2013 óta működő playback színházi közösség, tagjai a segítő szakmák képviselői.  Küldetésük az emberi méltóság megőrzése, a színházművészet eszközeivel életvezetési tudatosság fejlesztése. A playback színház egy alternatív színházi műfaj: a közönség soraiból kilépő néző megosztja saját történetét, és a játszók saját személyiségükön átszűrve visszatükrözik azt, a cselekményt követő érzelmi események kihangsúlyozásával.
Megosztás:

Címke: , , ,