Sok keréken jönnek a fejlesztések Békéscsabára

2017. augusztus 29. 14:28 | Varga Diána

A kormány támogatja a Wenckheim kerékpárút megépítését és a Békéscsaba-Szeged vasútvonal fejlesztését – áll a legfrissebb Magyar Közlönyben.

Támogatást biztosít a magyar kormány a Wenckheim turista- és kerékpárút kialakításához, amely a Modern Városok Program segítségével jöhet létre. Erre a célra 2,2 milliárd forint összegű központi költségvetési támogatást különítenek el a békéscsabai önkormányzat számára, amelyet a város három ütemben használhat majd fel. A projektben 20 kilométeres turisztikai kerékpárúttal kötnék össze a négy Békés megyei Wenckheim-kastélyt (Gyula, Gerla, Póstelek és Szabadkígyós).

A Magyar Közlöny legutóbbi számában az is szerepel, hogy a kormány támogatásáról biztosítja a Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged és Szabadka térsége elővárosi közlekedése fejlesztését. 2020-ig négy ütemben 50,6 milliárd forintot fordítanak majd erre a célra. A 97 kilométer hosszúságú szakaszon várhatóan villamosítási munkálatokat végeznek majd.

Legutóbb júliusban született támogatói döntés négy békéscsabai beruházásról, ekkor nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a CsabaPark legújabb ütemének kivitelezését, illetve a sportinfrastrukturális beruházásokat - kapcsolódó cikkünket ide kattintva olvashatják el!

 

További programok »

FEL