Robotok küzdöttek meg egymással Békéscsabán

2017. április 25. 10:07 | Busi Ottó

Első alkalommal rendeztek országos robotversenyt Békéscsabán. A Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma által szervezett kihívásra az ország minden részéről több mint húsz csapat nevezett be.

A versenyzők legorobotok programozásában és építésében mérték össze tudásukat.

A szumóversenyeken két robot küzdött egymással külső beavatkozás nélkül. Itt az nyert, aki kilökte a másikat a ringből. A versenyzőknek 60 perc áll rendelkezésre a szumórobot megépítésére és beprogramozására. A szabályok szerint az asztalra egymással háttal kellett lerakni a robotokat. Azoknak el kellett menniük a pálya szélet jelző fehér sávig, majd megfordulni és támadni. Amennyiben a robotok 1 percig nem támadták, illetve győzték le egymást, döntetlen volt az eredmény. Az asztalról lecsúszott robot vesztett. Ha mindkét robot lement a ringről, akkor az elsőként lekerült vesztett.

A másik megmérettetés egy ügyességi verseny volt, ahol egy tetszőleges akadálypályán kellett a robotoknak önállóan végigmenni. A feladatok ismertetése után 120 perc állt rendelkezésre a robot megépítésére és beprogramozására, tesztelésére. A kiírás szerint egy épített akadálypályán kellett végigmenniük és kisebb feladatokat elvégezniük a robotnak. Erre mindössze 5 perc állt rendelkezésre. A robothoz csak a startnál nyúlhattak a versenyzők.

A bajnokságot mindkét kategóriában a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium diákjai nyerték, míg megyénkből a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanulói bizonyultak a legjobbnak.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL