Paralimpia: egy ezüstérem és három bronz csütörtökön

2016. szeptember 16. 04:32 | Mikóczy Erika

Suba Róbert kajakozó ezüstérmet, Konkoly Zsófia és Sors Tamás úszó bronzérmet, a női párbajtőrcsapat szintén bronzérmet szerzett a paralimpia csütörtöki versenynapján, ezzel 14-re nőtt a magyar érmek száma.

Suba Róbert  a parakajakosok KL1-es kategóriájának csütörtöki döntőjében lett ezüstéremes a paralimpián. A Bajai Vízisport Egyesület 36 éves versenyzője már szerdán is remek teljesítményt nyújtott, az előfutamból második helyével egyből a fináléba került, azaz a középfutamban már nem kellett vízre szállnia.

Suba nem rajtolt igazán jól, de a táv felénél már az élmezőnyben lapátolt. A legjobban a lengyel Jakub Tokarz kezdett, aki aztán végig meg is tartotta előnyét. A magyar kajakos a franciával és a brittel volt nagy versenyben, de végül sikerült őket megelőznie, s így másodikként ért célba.

Suba Róbert fiatalon több sportágat is kipróbált, majd 19 évesen, többéves ejtőernyős tapasztalattal, több tucat ugrást követően egy "rendellenes nyitás" következtében 1500 méter magasról lezuhant és gerincsérülést szenvedett. Azóta kerekesszékben él, de már a baleset után,  a kórházban tovább folytatta a sportolást, a kajak-kenut néhány éve kezdte el. A parakajak most debütált a paralimpián, a sportolók minden számban 200 métert lapátolnak.

Ugyanebben a kategóriában - a legsérültebbeknél, KL1-ben - Váczi Anita hatodik lett a nők versenyében, míg KL2-ben Varga Katalin az ötödik helyen ért célba.

Az S9-es  sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás és Konkoly Zsófia egyaránt bronzérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban a riói paralimpia csütörtöki versenynapján. Pap Bianka (S10) ötödik lett 400 gyorson.

A 24 éves Sors Pekingben és Londonban is megnyerte ezt a számot, kétszeres címvédő volt. A pécsi ANK Sportklub úszója - akinek fejlődési rendellenesség miatt rövidebb az egyik karja - a délelőtti előfutamban a legjobb időt érte le, majdnem egy másodperccel gyorsabb volt, mint a másodikként fináléba jutott Federico Morlacchi, aki a legnagyobb riválisának számított. Az olasz 200 méteren vegyesen legyőzte Sorsot, aki akkor másodikként zárt.

A férfi 100 pillangó volt az esti program első döntője, Sors időeredményének köszönhetően a 4-es pályára kapott besorolást. A lelátó erősen foghíjas volt, de ez a magyart nem zavarta, óriási tempóban kezdett, s ötven méternél tisztán ő fordult elsőként. Egészen a hajráig ő tempózott az élen, az utolsó húsz méterre azonban elfáradt, s nemcsak Morlacchi, hanem a görög Dimosztenisz Mihalencakisz is elment mellette, a győzelem végül utóbbié lett, aki egyéni csúcsot úszva szerezte meg az aranyérmet. Sorsnak ezúttal a bronz jutott.

"Lehet, hogy rosszul építettem fel a taktikát. Menekülés a győzelembe, így hívjuk egymás között, amit csináltam, nagyon jól mentem, de a végén már éreztem, hogy nem bírom felemelni a karomat, már nagyon fájt - mondta a versenyről a kétszeres paralimpiai bajnok versenyző. - Ennyi volt bennem, de nem vagyok csalódott, inkább boldog. Nagyon jó időt úsztam. Ezt egy jó zárásnak fogom fel, én többet ugyanis már nem úszok 100 méter pillangón."

Hozzátette: abban is biztos, hogy paralimpián sem szerepel többet, de hogy az úszást is abbahagyja-e, azt még nem döntötte el. Sors úgy fogalmazott: abszolút elégedett a riói szereplésével, mert érmei mellett voltak helyezései is.

A nőknél ugyanebben a számban és ugyanebben a kategóriában a 14 éves Konkoly Zsófia - a riói magyar küldöttség legfiatalabb tagja - az ötödik helyen jutott be a fináléba, ahol remekül teljesített, ötven méternél másodikként fordult, majd a hajrát is jól bírta, s harmadikként csapott be a célba.

"Nagyon boldog vagyok, nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. Jól osztottam be az erőmet, de nem maradt bennem semmi, ha van még öt méter, biztosan megelőz a mellettem úszó" - mondta a fiatal sportoló, aki pénteken még 100 méter háton is szerepel Rióban.

Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka ötödik lett 400 méteres gyorsúszásban. A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc versenyzője korábban 200 méter vegyesen harmadik, 100 méter háton pedig második lett, most azonban nem volt esélye az éremszerzésre.

A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla összeállítású magyar válogatott bronzérmet szerzett a kerekesszékes vívók női párbajtőr csapatversenyében. A magyarok a csoportjukban előbb 45-35-re kikaptak a kínaiaktól, majd ugyanilyen arányban legyőzték a fehéroroszokat, így a triójukból a második helyen léptek tovább. Az elődöntőben aztán az esélyesebb hongkongiakkal találkoztak, s nem borult a papírforma, 45-34-es sikere után a rivális került a fináléba.

A bronzmérkőzésen a lengyelekkel vívtak a magyarok, s óriási csata után 45-44-re nyertek. Az első asszóban a tőr egyéni versenyben szerdán harmadik Krajnyák 5-5-öt ért el Marta Fidrych ellen, majd Veres 5-2-re legyőzte Marta Makowskát. Dani ugyan 5-4-re alulmaradt Renata Burdonnal szemben, de az első kör után a magyarok vezettek két találattal.

A folytatásban Krajnyák megverte Makowskát, Dani viszont súlyos, 9-1-es  vereséget szenvedett Fidrychtől. Veres visszahozta a meccset, 9-5-re jobbnak bizonyult Burdonnál, így két kör után mindkét csapat neve mellett 30 állt az eredményjelzőn.

A hajrában óriási csata folyt a páston, előbb a lengyelek elhúztak 35-32-re, majd Krajnyák remek vívásának köszönhetően már a magyaroknál volt az előny 40-38-ra. Az utolsó párban Veres vívott Fidrychhel, aki ugyan több tust adott az asszóban, 6-4-gyel kiegyenlített, de az utolsó, mindent eldöntő találatot a magyar vívó vitte be, így meglett a bronzérem.

Forrás: MTI

MTI fotók: Koszticsák Szilárd
   



   

További programok »

FEL