Papp Bálint: Most is dobogón szeretnénk végezni a Békés Drén KC csapatával

2017. október 14. 07:20 | behir.hu

A Békés-Drén KC csapata az előző szezonban a dobogón végzett. Papp Bálint vezetőedzővel a 7. Tv Kezdőkör című műsorában egyebek mellett az idei szezon terveiről beszélgetett Szegedi Zsolt műsorvezető. 

 

– Milyen tervekkel vágtatok neki az idei bajnokságnak?

 

Az előző szezonban a tavaszunk nagyon jól sikerült, és elértük a céljainkat, úgyhogy a dobogón végzett a csapat. Az idén sincsen kisebb célunk: mindenféleképpen a dobogón szeretnénk végezni. Hogy melyik fokán, az majd a későbbiekben fog kiderülni, hiszen azért még nagyon az elején vagyunk. Egy igazán kiegyenlített bajnokságra számítok. Úgy gondolom, hogy nyáron a sérülések elkerültek minket, viszonylag jól fel tudtunk készülni. Bízok a sikeres szereplésben az idén is.

 

– Mi változott a nyáron? Hogyan sikerült megerősíteni a keretet, kik mentek, kik jöttek?

 

A keretünk változott, a csapatkapitányunk, Polgár Tibi Békésen befejezte az aktív pályafutását. Elment Vikor Ferenc kapusunk, hisz tavasszal már leigazoltuk Pajkó Lászlót a kapuba, aki igazán nagy erősítés volt. A következő idénynek két kapussal indultunk neki, illetve van egy fiatal, tehetséges ifjúsági játékosunk, valamint két átlövő érkezett. Páncél Zoltán Nyíregyházáról, ő egy balkezes átlövő, illetve a nagyon fiatal, 22 éves Hajdú Péter. Ő a Törökszentmiklós csapatából tette át a székhelyét Békésre.

 

– Mit lehet tudni erről az NB I/B-s bajnokságról? Valljuk meg, hogy inkább az NB I van általában a reflektorfényben, az NB I/B mennyire erős most?

 

Az NB I/B évekre visszamenőleg egyre kiegyensúlyozottabb, és úgy gondolom, hogy az NB I alsóházával nagyon jó mérkőzéseket tudnánk játszani. Mi is játszottunk a felkészülés során NB I-es csapattal, más NB I/B-s csapat is megmérkőzött. Igaz, azt tudni kell, hogy más egy edzőmérkőzés, de nincs akkora nagyon nagy különbség.

 

 

– Az első fordulóban fogadtátok az Algyőt idehaza, aki tavaly ezüstérmes helyen végzett. Ti voltatok a harmadikok. Sikerült a győzelem, illetve Szegeden is sikerült a győzelem. Bár ez egy elégé kaotikus mérkőzés volt, de sikerült fordítani és sikerült nyerni. Az eddigi benyomásaid milyenek a két mérkőzés alapján? Illetve volt egy Magyar Kupa meccs is, szintén az Algyőt sikerült megverni, és továbbjutott a csapat.

Igen, nagyon örülünk, hogy az elején győzelmekkel tudtunk kezdeni. Az Algyő nagy mumus volt, három éve nem sikerült őket Békésen megverni. Tavalyelőtt bajnokok voltak, tavaly ezüstérmesek, úgyhogy mindenféleképpen készültünk erre a mérkőzésre, de nem izgultuk túl. Tavaly is velük kezdtük, akkor talán egy picit túlizgultuk az első bajnoki mérkőzésünket. Most jobban helyén volt a szívünk is. Egységesebb a csapatunk is, szerintem megérdemelten nyertük meg azt a mérkőzést, hiszen volt, hogy már 9 góllal is vezettünk. Végül magabiztos, 5 gólos győzelmet arattunk. Ugyanolyan jó csapat, jó erőkből áll, jó játékosok alkotják azt a gárdát is, de úgy gondolom, hogy mi egységes csapatként tudtunk funkcionálni, és a védekezésünk is nagyon helyén volt.

 

– Aztán jött a Magyar Kupa meccs.

 

A Magyar Kupa mérkőzésen más felállásban játszottunk. A fő szempont az volt nekünk, hogy a bajnoki mérkőzésen húzzuk be a két pontot. Ezért a két átlövőtől Cifrát és Oláhot pihentettük a Magyar Kupa mérkőzésen. Szerintem ők már abban a korban is vannak, hogy nem kell nekik a szerda-szombat ritmusban kézilabdázni. Így a fiatalok kaptak több lehetőséget, nagyon jó éltek vele. Pozitív a képem róluk, és szeretnék egy olyan fiatal sort is kialakítani ez az év alatt, ami a későbbiekben majd alapja lehet a Békésnek.

 

– Aztán utaztatok Szegedre, tudjuk, hogy nagyon tehetséges fiatalok játszanak a Pick Szeged U20-as csapatában. Nem egyszerű ellenük. És ha jól tudom 15-9-re vezetett a félidőben a hazai csapat.

 

– Igen, ez nagyon komoly mérkőzés volt. Az első félidőben semmit nem valósítottunk meg abból, amiről beszéltünk egész héten. Éreztem a csapaton, hogy két győzelem után, úgymond sima mérkőzések után érkezünk. Játszottunk a Szegeddel felkészülési tornát itthon Békésen, itt magabiztosan 14 góllal nyertünk. Egy picit azért félve mentem, de a csapat azt mondta, hogy ezt majd kezelik. Hát ez az első félidőben nem sikerült. Sem a támadásunk, sem a védekezésünk nem állt össze. A fiatal szegediek belelkesedtek, volt kapusteljesítményük, megfutottak minket a fiatalos lendülettel. Úgyhogy nem volt egyszerű a dolgunk, hiszen a harminchatodik percben 19-12-re vezettek. Onnan egy picit alakítottunk a védekezésen, más szisztémába vittük a lerohanásokat, és a huszadik perc körül 2-3 gólra fel tudtunk zárkózni kapuscserével. Domokos Dusán mondta, hogy próbáljuk meg Pajkó Lacit, mert több átlövés érkezik, Pajkó Laci jobban fogja az átlövést. Cseréltünk a kapuban, és be is jött, kiegyenlítettünk, illetve meg is tudtuk fordítani a mérkőzést.

 

– Fontos két pont lehet ez, hiszen az idegenben szerzett két pontnak majdhogynem mindig dupla értéke van, ha utána hazai pályán sikerül nyerni. Tavalyi szezonban, meg a tavalyelőtti szezonban egy kicsit így hullámzónak tűnt a teljesítmény idegenben. Lehet ezen most javítani? Kell ezen javítani?

 

– Kell javítani ezen mindenféleképpen, hiszen ha el szeretnénk érni a céljainkat, márpedig el szeretnénk, akkor nem engedhetjük meg azt, hogy idegenben elhullajtjuk a fontos két pontokat. Ez nekünk még nagyon jókor jött, hiszen a második fordulóban a fiatal szegedi csapat veszélyes lehet sok mindenkire. Hazai pályán főleg a nagyokra. Nem a ki-ki mérkőzésekre gondolok, amiket nekik kötelezően meg kéne nyerni, hogy bent tudjanak maradni, hanem azokra, amikor ők az esélytelenebbek, és akkor fiatalos lendülettel felszabadultan kézilabdáznak.

 

– Békésen sokan szeretik a kézilabdát, ezt tudjuk, és sokszor nagyok is az elvárások. Mi nevezhető nálatok sikernek? A dobogó melyik foka?

 

Ez konkrétan nincsen kimondva. Azt gondolom, ha odaérkezünk, akkor nem fogunk megtorpanni, de még korai erről beszélni. Én úgy gondolom, hogy egyelőre lépésről lépésre kell nekünk előremenni, mindig csak a következő mérkőzésre kell koncentrálni.

 

További programok »

FEL