Órákon keresztül gyűjtötték a kilométereket

2016. november 7. 16:57 | behir.hu

Pörögtek a körök Békéscsabán! Negyedik alkalommal rendezték meg azt a futóversenyt, amely versenyzési lehetőséget biztosít a békés megyei és környékbeli futók és ultrafutók, valamint amatőr sportolók számára. A megmérettetésen több kategória közül is választhattak a versenyzők, hiszen egy órától kezdve akár 12 órán keresztül is futhattak a legkitartóbbak. A körök számát chipes rendszerrel mérték. Az idő lejártakor a dudaszó hangjára mindenki megállt ott, ahol éppen tartott.

A legfanatikusabbak reggel hétkor keltek útra és 12 órán keresztül rótták a köröket az Árpád fürdő körül. Egy gyakorlott futó ennyi idő alatt akár 140 kilométert is megtehet.
Tóth László futónagykövetként vállalta a kihívást. Az időmérő sátor mellett elfutva  elmondta, bár még a verseny elején tar, körülbelül a harmincadik körnél, remekül érzi magát, annak ellenére, hogy a gyomra kicsit rendetlenkedik, de sem ez sem az eső nem akadályozza meg abban, hogy elérje a kitűzött célt.

Az egész napos körözésen minden korosztályból, amatőrök és tapasztalt futók egyaránt részt vettek, akik minden izmukat, testrészüket jól átmozgatták mielőtt a rajtvonalhoz álltak. Közel hetven neveztek a megmérettetésre, melynek lényege, hogy az adott idő alatt (1,2,4,6 vagy 12 óra) minél több kilométert fussanak le a versenyzők. Csak néhány pillanatra álltak meg olykor a futók, hogy frissítő teával és gyümölcsökkel pótolják az elveszett energiát. Recskiné Bunzel Lívia, az esemény ötletgazdája is futócipőt vett, hogy eleget tegyen a kihívásnak.

- Ezekre a helyi rendezvényekre azért van feltétlenül szükség, hogy aki elkezdett már mozogni, futni, túrázni, sportolni, az kapjon egy olyan löketet, ami miatt minden nap érdemes legyen felkelni. Ha ki van tűzve a cél, hogy igenis ezen a versenyen én egy órát vagy két órát sporttal, mozgással szeretnék tölteni, akkor van értelme minden nap felkelni és edzeni – fogalmazta meg a legfontosabb cél az egyik ötletgazda.

Az első Pörögnek a körök elnevezésű futóverseny négy éve volt Békéscsabán. Népszerűségét mutatja, hogy azóta már több város is átvette a kezdeményezést. Aki pedig lemaradt volna a hétvégi megmozdulásról az csatlakozhat a békéscsabai futócsoporthoz, hiszen minden héten hétfőn, szerdán és pénteken este 6 órától, míg vasárnap délelőtt 9-től kilométergyűjtős közös futást rendeznek.
 

További programok »

FEL