Nyereséges a Vagyonkezelő

2016. május 27. 13:00 | Horváth Szabolcs

A FIDESZ sajtótájékoztatón értékelte a városi közgyűlésen történteket. Négy cég tartotta meg éves beszámolóját, amelyek a város életében, gazdaságában, költségvetésében a legmeghatározóbb szerepet töltik be. Ennél a beszámolónál, némi vita alakult ki a pártok között, de Kozma János a Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója megválaszolta a feltett kérdéseket. A cég gazdasági társaságai, vagyis a törzsház  18 millió forintos adózás előtti eredménnyel zárt.

Négy és fél millió forintos plusz bevétellel zárta a tavalyi évet a Vagyonkezelő Zrt. Mindezt úgy, hogy a várostól hulladékszállításra és a Médiacentrumra kapott támogatást – tájékoztatott dr. Ferenczi Attila, aki hozzátette a hulladékgazdálkodás veszteséges, így lehet, hogy akár 80 millió forint plusz forrást kell biztosítani erre, amíg nem rendeződik az állami feladatellátás. A Békéscsabai Médiacentrum Kft. -vel kapcsolatosan arról beszélt: örömteli, hogy nyereséges a cég.

- A Médiacentrum nyert egy pályázaton 12 millió forintot. Az a terv, hogy legyen a városnak egy saját tulajdonú információs hálózata, amivel a lakosságot kiszolgálja és ellássa minél szélesebb és mélyebb körű információkkal ez bevált és egyre inkább a saját lábára áll – mondta a frakcióvezető.      

A Százszorszép Óvoda nyílászáró cseréire 30 millió forint értékben pályázik a város. Emellett nyolc utca járdaépítésére, felújítására 78 millió forint kell, amelyhez elnyerhető 50 millió forint. Az illegális hulladék lerakás ügye is szóba került, amire még megoldás nem született, csak tervek vannak.

Herczeg Tamás tanácsnok szerint azért nehéz megoldania  az ügyet, mert amikor már sok illegális hulladék gyűlik össze valahol, akkor nem hordanak oda sokat. Amikor azonban elviszik, szinte azonnal újratermelődik a halom.

A  sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a város egy korábban nem látott szintű alacsony kamatozású hitel felvételét tervezi, 450 millió forint értékben. Utak, járdák épülnek, tervek, pályázatok készülnek el az összegből.

FEL