Múzeumok Őszi Fesztiválja Gyulán

2017. szeptember 26. 06:09 | Szabó Rita

A Múzeumok Őszi Fesztiváljának részeként október 7-én a gyulai programok középpontjában a gasztronómiai különlegességek, míg október 14-ei és 15-ei események fókuszában a rejtélyek, évszázados talányok állnak majd. Az első időpont vonzerejét a többi között az is növeli, hogy például az Almásy-kastélyban korabeli recept alapján készült csokoládélevest lehet kóstolni, míg a várban kemencében sült malacot lehet elfogyasztani.

A történések vezérfonala két ifjú hölgy, Nagy Adrienn néprajzos-tárlatvezető és Kovács Anett történész-tárlatvezető kezeiben futnak össze. Muszáj őket ilyen módon, név szerint is megemlíteni, hiszen lenyűgöző, gondosan összeállított programfüzérrel álltak elő, ami azoknak is érdekességekkel szolgál, akik már többször jártak Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Október 7-én tehát gasztronómiatörténeti időutazáson vehetnek részt az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. intézményeinek köszönhetően: az Erkel Ferenc Emlékház, a Gyulai Vár, az Almásy-kastély, a Ladics-ház és a Kohán Képtár munkatársai valódi kulturális és kulináris ínyencségekkel készülnek. Október 14-én és 15-én pedig furmányos, évszázados rejtélyek nyomába eredhetnek a vállalkozó kedvű, félelmet nem ismerő, újdonságokat kereső látogatókat. Időpont: 2017. október 7. (szombat) 10:15

Az aranykoszorú nyomában: Erkel Ferenc, a Himnusz megzenésítője és a magyar nemzeti opera megteremtője, az aranykoszorút 50 éves szakmai pályafutásának elismeréseképpen kapta a nemzet ajándékaként. A szuvenír különleges és értékes, 50 drágakő díszíti, mindegyik egy-egy évet szimbolizál, amit a pályán Erkel eltöltött. A szalagot formázó díszbe Erkel operáinak címe van belevésve. „Az aranykoszorú nyomán” című programon rejtvény segítségével lehet megfejteni, hol lehet az aranykoszorú. A részvétel az emlékházba szóló belépővel lehetséges. Időpont: október 14-15. (szombat-vasárnap) nyitvatartási időben.

Vitézek lakomája a Gyulai Várban: Milyen élelmiszereket tároltak az éléstárban? Hogyan sütöttek a kemencében? Milyen ételek voltak népszerűek és hagyományosak a korban? A különböző ételek elkészítése és alapanyagok tartósítása hogyan történt? Az információ gazdag előadás során meg lehet tekinteni a vár éléstárát; a fafödémről lelógó üstöket, a különböző nyársakat, mérőeszközöket és fűszertartókat. A sütőházban található 18. században készült, mai napig használható kemence kuriózuma a gasztronómiatörténeti időutazásnak. A kísérő program során korhű ételek elkészítésébe lehet betekintést nyerni és a finomságokat meg is lehet kóstolni. Részvétel a várba szóló belépővel (akár Négy az egyben jeggyel). Kemencében sült malac vele sült burgonyával, egy pohár borral 1500 Ft-os áron külön kapható. Időpont: 2017. október 7. (szombat) 13:00

 

Fotó: www.parkhotelgyula.hu

 

A várbörtön titkai: A  látogatók bepillantást nyerhetnek a várbörtön rejtélyes világába.  Információkat kaphatnak 16. és 17. századi büntetési szokásokról, továbbá megtudhatják a kínzások korabeli módozatait is. Választ kaphatnak arra is, hogy milyen volt az élet egy középkori várbörtönben, kik hajtották végre a kínzásokat, kik rendelték el és a vallatásnak milyen eszközei voltak és arra is, hogyan viszonyult a társadalom mindehhez. A részvétel a várba szóló belépővel lehetséges (Négy az egyben jeggyel is). Időpont: október 14-15. (szombat-vasárnap) 13:00

Csak még egy utolsót… az Almásy-kastélyban: Milyen, a 18-19. században divatos fűszereket használtak fel az ételek elkészítéséhez és hogyan a Harruckern- Wenckheim-Almásy-kastélyban? Mire használták még a fűszereket? Az érdekfeszítő előadáson történeteket lehet hallani a magyar cukrászat híres egyéniségeiről, süteményeiről és az első magyar csokoládégyárról is. A program a 19. században kedvelt csokoládéleves kóstolójával zárul. A részvétel a kastélyba szóló belépővel lehetséges (Négy az egyben jeggyel is). Időpont: 2017. október 7. (szombat) 11:30

Hol vannak a kincseink? A Harruckern- Wenckheim- Almásy-kastélyban nyomozós, történelmi játékban lehet részt venni, amely során egy rejtélyt kell megoldani, ahhoz, hogy a kincsek meglegyenek. Az interaktív, játékos, gondolkodásra késztető feladatok alkalmával feltárul a kastély 19. századi pezsgő világa, megelevenednek a lakók mindennapjai és élete. A programnak köszönhetően alaposan meg lehet ismerni az elmúlt korszak értékeit, mentalitását, életmódját. A részvétel a kastélyba szóló belépővel lehetséges (Négy az egyben jeggyel is). Időpont: október 14-15. (szombat-vasárnap) nyitvatartási időben

 

Fotó: www.visitgyula.com

 

Zsúr a Ladics-házban: A zsúr a 19. században népszerű családi, baráti összejövetel volt a Ladics-házban, amely alkalmat adott a kapcsolatok elmélyítésére és erősítésére. A program során megismerkedhetnek az érdeklődők a korban népszerű társasági eseményekkel, a polgárság körében kedvelt ételekkel és ételkészítési szokásokkal, a háztartás vezetésével. A korban is kedvelt süteményeket lehet ezen a programhelyszínen megkóstolni. A részvétel a Ladics-házba szóló belépővel lehetséges. Időpont: 2017. október 7. (szombat) 16:15

Borbála legendája: Egy titokzatos 19. századi rejtély nyomába eredhetnek a Ladics-ház látogatói. Magától kinyíló szekrényajtók, nyikorgó parketta és a bezártnak hitt spaletta nyitva találása a legenda egyik alapja. Mivel a Ladics család tagjai közismertségnek örvendtek ezért a titokzatos jelenségek hamarosan közbeszéd tárgyává váltak. Rejtélyes történetekkel színesített tárlatvezetésen vehetnek részt az izgalmakra vágyók. A részvétel a Ladics-házba szóló belépővel lehetséges. Időpont: október 14-15. (szombat-vasárnap) 16:00

Ételek tálalásának művészete a Kohán Képtárban: Kohán György Kossuth- és kétszeres Munkácsy-díjas festőművész számos olyan képet alkotott, amely kapcsolatos a gyümölcsökkel. A program során megtudhatják a látogatók, hogyan lehet ízlésesen tálalni különféle gyümölcsöket, megismerkedhetnek a finomságok tálalásának a művészetével. A kísérő foglalkozás során ki lehet próbálni, hogyan lehet ízlésesen tálalni a gyümölcsöket. A részvétel a képtárba szóló belépővel lehetséges. Időpont: 2017. október 7. (szombat) 15:00

Festménykereső: A Kohán György Kossuth- és kétszeres Munkácsy- díjas festőművészről elnevezett képtárban játékos nyomozásra invitáljuk a látogatókat. Interaktív módon van lehetőség arra, hogy megfejtsék a rejtélyt, közelebb kerülhessenek a megoldáshoz, hogy hol van a festmény. Mindeközben Kohán György műveivel, szellemi örökségével játékos módon lehet ismerkedni. A részvétel a képtárba szóló belépővel lehetséges. Időpont: október 14-15. (szombat-vasárnap) nyitvatartási időben.

 

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

 

További programok »

FEL